Mohács

Lebontotta a mohácsi Penny Market kerítését a szél

A több méter magas fal a járdára omlott.

Botos Tamás
baleset

Túl hamar előléptették a hajléktalanok bántalmazásával vádolt exrendőröket, mondja egykori felettesük

Az elbocsátott rendőrök szerint a rúgás valójában kocogtatás volt, és a tömegoszlatásra kitalált gázspray-t is jogosan vetették be.

Szurovecz Illés
bűnügy

Rákay Philip nem bír magával: az Aranybulla sikere után a mohácsi csatáról forgatna filmet

„A hősiességnek és a magyar kiállásnak egy egészen elképesztő példája Mohács” – állítja a nyughatatlan tehetség.

Herczeg Márk
a hetedik művészet

A bíróság elé állított ex-rendőrök ügyvédje szerint a bántalmazott hajléktalanok nem úgy viselkedtek, ahogy a társadalom elvárná

Az ügyészség szerint két mohácsi rendőr fejen és lábon rúgta a hajléktalan férfiakat, egyiküket léggitározásra, éneklésre bírták. Mindezt videóra vették. Nem ismerték be a bűnösségüket.

Szurovecz Illés
bűnügy

Júniustól nem lehet szülni a Mohácsi Kórházban

Ezentúl Pécsre kell menni.

Boros Juli
Egészségügy

Tornádó volt Mohácsnál

Földet ért a tuba.

Fődi Kitti
időjárás

Fegyelmi eljárás indult a két rendőr ellen, akik hajléktalanokat vertek össze Mohácson

Az ügyben várhatóan büntetőeljárás is indul.

Kiss Imola
bűnügy

Hajléktalanokat vert össze két mohácsi rendőr

A szerencsétlen sorsú emberek alázását és bántalmazását szolgálati autójuk fedélzeti kamerája élő adásban közvetítette.

Boros Juli
bűnügy

Átszökött az udvarára, lelőtte a kutyát a mohácsi nyugdíjas

Csak ijeszteni akart, gyilkolni nem, mondta.

Botos Tamás
ÁLLAT

A mohácsi rendőrkapitány lehet egy pécsi karambol halálos áldozata

A rendőrkapitány szolgálati Skodájával ütközhetett.

Neuberger Eszter
baleset

Láncfűrésszel támadt a feleségére, bele is vágott vele a ház ajtajába

A mohácsi férfi ezután szétverte előbb a saját, majd a fia autóját.

Boros Juli
bűnügy

A Fidesz jelöltje nyerte a mohácsi időközit

Pávkovics Gábor lett az új polgármester. A testületben is megvan a többsége.

Czinkóczi Sándor
politika

A mohácsi ellenzék szerint a cigány önkormányzat épületében, a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat

Kifogással éltek a választói akarat jogsértő befolyásolása miatt.

Urfi Péter
POLITIKA

Nevelt gyerekeik sanyargatása, éheztetése és bántalmazása miatt ítéltek el egy mohácsi szülőpárt

A nő hivatásos nevelőszülő volt. Férjével minden lehetséges módon megalázták a hozzájuk helyezett gyerekeket.

Neuberger Eszter
gyermekvédelem

Digitális oktatásra állnak át egy mohácsi iskolában egy fertőzött tanár miatt

Az egész tantestület karanténba került.

Fődi Kitti
oktatás