mok

Nagyon magas a halálozás a lélegeztetettek között

Ezért a MOK ellenőrizné, hogy egyáltalán jól használják-e a gépeket az orvosok.

Kaufmann Balázs
járvány

"A lakosság tájékoztatása hiányos, gyakran téves, vagy félrevezető, totális cenzúra van"

Dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke Facebook-posztban részletezte, hogy milyen problémákkal szembesülnek a háziorvosok az oltási programban.

Király András
POLITIKA

Országszerte túlterheltek a kórházak, megtelnek az intenzív osztályok

Csütörtök óta nem tudják ellátni a sürgős eseteket a mosonmagyaróvári kórház szülészeti, nőgyógyászati és gyermekosztályán, mert a dolgozókat át kellett irányítani a Covid részlegre.

Boros Juli
járvány

A MOK elnöke nem vesz részt az állami kórházak vezetőinek kiválasztásában

Megtisztelő a felkérés, de az elnökség az új orvostörvénnyel kapcsolatos feladatait tartja most a legfontosabbnak.

Boros Juli
Egészségügy

Az orvosi kamara elnöke szerint az egészségügynek nagyobb terhelést hozhat a második hullám

Közben persze megértik, hogy a kormány a gazdasági érdekekre és az emberek életlehetőségeire tekintettel most már nem hozhat olyan szigorú intézkedéseket, mint tavasszal.

Király András
politika

A kormány szerint az orvosi kamara zsarol és valótlanságokat állít veszélyhelyzetben

A Magyar Orvosi Kamata arra kérte a kormányt, tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzéséért. Az Emmi szerint ez minősíthetetlen.

Herczeg Márk
Egészségügy

Keményen, de barátságosan mutatkozott be az új Orvosi Kamara elnöksége az egészségügyi államtitkárnál

Az elnökség egy órát beszélt az egészségügyi államtitkársággal egy héttel azután, hogy elsöprő többséggel váltotta le a kamara a régi vezetést.

Tbg
Egészségügy