Éppen akkor, mikor államosítaná a hulladékgazdálkodást a kormány, hogy aztán egyetlen cégnek adhassa ki.
De az Indotek Csoport vezetője szerint politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező szereplőkből áll a konzorciumuk.
Ez úgy derült ki, hogy az építkezésben részt vevő cégek szűrővizsgálatot tartottak.
A Molnak dolgozó német alvállalkozó embereit karanténba küldték.
MOL Bubi vs. Mustang: Te kire tennél, ha a két induló csak százzal mehet? Nézd meg a fővárosi közbringarendszer új kampányfilmjét, amiben választ kapsz a kérdésre!
Így az állam szavazati jogának aránya 5,24 százalékra csökkent, míg az alapítványé 10 százalékra nőtt.
Még szorosabbra fűzhetik az együttműködést a kormánnyal.
„Ha ezt a segítséget megkaptuk volna Gyurcsány Ferenctől, azt mondanám, hogy Feri bácsi, nagyon szépen köszönjük”.
A Waberer's-Szemerey szállítja a terméket.
Hiába volt az államnak tavalyig 25 százaléka a cégben, eddig csak 10 százalék után szavazhatott. A következő közgyűlésen azonban már 25 százaléknyi szavazatot érnek majd ugyanezek a részvények.
Fideszes „tudományos akadémiát” építhet Tombor András a gellérhegyi ingatlanokon, irdatlan pénzből.
Az egyetemet fenntartó alapítvány jórészt a Moltól származó osztalékokból gazdálkodik.
Közintézményekbe, később a kiskereskedelembe is jut majd belőle.
12 és 71 millió hordó között lehet a megtalált szénhidrogén-vagyon, a területen 40 százalékos érdekeltsége van a Mol-nak.
A tüzet estére sikerült körülhatárolni, nem terjedt tovább máshova.