A börtönre ítélt MOL-vezérrel bőkezű volt a kormánypárt.
Német multival kellene osztozkodni a reptéren eladott termékek bevételén.
Orbán Viktor még ebben a naptári évben szeretné lezárni az üzletet.
A MOL vezérigazgatóját Magyarország várhatóan nem adja ki Horvátországnak.
Már induláskor csatlakozott a kezdeményezéshez a Budapest Airport, az ELTE, a Graphisoft, az IKEA, a MOL, a Prezi, a Vodafone és az OTP is.
Fekete-Győr András szerint a kiírás paramétereinek egyetlen cég felel meg.
Az Őrségi Nemzeti Park területén, pár 100 méterre az ott lakók házától új szénhidrogén-kutat akart fúrni, ami helyi tiltakozást váltott ki.
Azért választották, hogy felkavarja az állóvizet.
Az Opus árfolyamát az Index Mészáros-interjúja, a Molt az olajár emelkedése lökte a magasba, ez is hozzájárult a történelmi rekordhoz.
301 millió eurós üzletet kötöttek.
Tizenkét egyetem került ki az állam kezéből az ingatlanvagyonukkal együtt, de részvényeket, birtokokat és palotákat is kiszerveztek.
Balogh Samu kritizálta a kormány új tervezetét, ami alapján Budapest nem szólhatna bele abba, hogy a területén milyen magas épületeket húznak fel. A várostervező szerint ez élhetetlenné tenné a fővárost.
Ezen a területen csak természetkímélő tevékenységet támogatnak.
Az Őrségben a helyiek nem akarják, hogy a MOL mélyfúrásokat végezzen a természetvédelmi területen. Videóriport.
Közel kétezren írták alá a petíciót.