De előbb meg akarta várni, amíg a lánya leérettségizik.
„Szabad Palesztinát” felkiáltással gyújtott fel embereket egy Izrael mellett kiálló békés tüntetésen.
Egy Megyeri úti, többlakásos ingatlan két lakását is megtámadta.
A gázfáklyával egyikük a saját ruháját gyújtotta fel elsőre, alatta rejtette el a Molotov-koktélokat.
A lengyel külügyminiszter korábban még arra próbált utalni, hogy az oroszok voltak.
Az elkövető egyelőre ismeretlen. A főrabbi szerint csoda, hogy komolyabb sérülések nélkül megúszták.
Az ittas férfinak a bárt azért kellett elhagynia, mert tiszteletlenül viselkedett a nőkkel.
Márciusban hat év fegyházra ítélték terrorizmus miatt.
A 66 éves Andrew Leak a múlt vasárnap három gyújtószerkezetet dobott a Kent állambeli Doverben lévő telephelyre.
Két héten belül ez más a második támadás volt az üzlet ellen.
Autóból dobták a gyújtóbombát a központra, ahol ellenőrzik a kontinensről érkező menekülteket.
Miközben a házban aludtak az ott lakók.
A helyi fideszesek szerint Gyurcsány áll a garázdaság mögött.
A külügyminiszter szerint az Egyesült Államok szítja az erőszakot.
A bolt táblájára antiszemita megjegyzéseket is felírt.