Vállalták, megcsinálják. Szerencsére már egy cégcsoport a Volán és a MÁV.
Miután Lázár János megígérte, hogy a MÁV-Volán-csoport összes mosdóját felújítják idén.
Hálaadás napján egy 57 éves nő jegy és útlevél nélkül lógott fel a Delta Air Lines New Yorkból Párizsba tartó járatára. Az orosz származású nő azt használta ki, hogy az ünnep miatt tömeg volt a reptéren, de így is kérdéseket vet fel, hogy miért nem szúrták ki a nőt egy ellenőrzési ponton, aztán több órán keresztül a fedélezeten se.
A vétkes sofőrnek csak ennyi volt a válasza, amikor arról kérdezték, miért hagyta el a baleset helyszínét.
Gyanúsan ismerős lett a csempe a képviselőtársainak.
Képzelje el, hogy épp használja a mosdót, és egyszer csak ordítást hall a falból.
A kerékpártárolót mellőzhetik is.
A Legfelsőbb Bíróság is fenntartotta az ítéletet, miszerint Gavin Grimmet törvénysértő módon diszkriminálták.
Vári Attila a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetőjeként állt ki a fiatalt súlyosan bántalmazó biztonsági őrök mellett.
Ennyi pénzből arra is telt, hogy értelmezhetetlen piktogramokkal hozzák zavarba a vécére igyekvőket.
Viszont szerintük nem igaz, hogy tartoznának a szippantós cégnek.
Ürülékben és vizeletben úszik az iskolaudvar, mert a szippantósnak már három hónapja nem fizet a Klik.
Totál elázva, a behugyozás határán rohangálni két vécéajtó között a legkellemetlenebb dolgok egyike. Pedig mióta művészek varázsolnak piktogramot a mosdók ajtajára, nőknek és férfiaknak egyaránt fingja sincs, melyik ajtón kell bemennie.