Két emberölés is történt szombaton.
A lány több embert is megkéselt, kivonult a TEK.
A mentésben résztvevő férfi szerint a fiú a testére kötötte a mágnest, így mikor az beakadt, magával húzta a víz alá.
15-öt keresnek egyszerre.
A háborút hogyan máshogyan is lehetne megállítani, mint hadsereggel, nem?
Nagy Istvánnak jut ideje a fontos dolgokra.
Az önkormányzat szerint nagyon drága lett volna az út szélére tenni őket.
Egy előtetőre esve túlélte a zuhanást, de súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Feladta magát a rendőrségen.
A területfejlesztési miniszter szerint csak Budapest és a fővárosi régió állja a versenyt.
A kórház még nem adott tájékoztatást a helyzetről.
De hétköznap is csak reggel nyolc és délután négy között.
Hogy így jogosulatlanul felvehesse az elhunyt nyugdíját.
Egy évvel ezelőtt halhatott meg a férfi apja, akinek nyugdíját a gyanúsított azóta minden hónapban felvette.
A házhoz szállítással is gondjai voltak.