A jobboldali média zászlóshajója mindenki előtt vitorláz a Ki-Tud-Többet-A-Baloldal-Miniszterelnökjelöltjéről versenyben. Összeszedtük, kik lesznek.
Az MSZP és az Együtt 2014 közös listán indul, Mesterházy a miniszterelnök-jelölt, hívják a DK-t is.
Elvben megszületett az Együtt 2014 - PM és az MSZP legújabb megállapodása.
Az MSZP nem akar új nevet, megfúrhatták a Róna-javaslatot. Már ha volt egyáltalán ilyen.
Az MSZP, a DK és az Együtt közös listáról gondolkodik. Ezzel vége Bajnai "korszakváltás" üzenetének, és miniszterelnöki ambícióinak is. A Fidesz tavaly téli kampánya, hogy összemossa Bajnait és Gyurcsányt, kidobott pénz volt. A 2009-es magyarországi politikai felállást nem sikerült meghaladni.
Gyurcsányék mégis benne lehetnek a baloldali összefogásban? Mesterházy új helyzetről beszél, mert a DK és az Együtt támogatottsága hasonló immár. Bajnai is felvetett egy összbaloldali listát.
Ez az, amit a nyáron elutasított. Októberben még a létező legjobb megoldásnak tartotta, hogy az Együtt és az MSZP külön indul, mert így a választóknak nem kell kompromisszumot kötniük. Meggondolta magát.
Örömöt az emberek szemébe.
Végignézte a K-Monitor a pártok honlapjait, és transzparenciát kerestek. Nem sokat találtak. Bajnaiék a lista legvégén, de a Fidesz sem közöl sokkal több információt.
24 óra alatt két furcsa húzása is volt az MSZP miniszterelnök-jelöltjének.
Ron Werber Power Point-előadásban vázolta fel a párt vezetőinek, mire számíthatnak.
Antall József volt az első, aki borítékkal üzent ellenfelének. Volt, aki átvette, volt, aki nem, más állítólag olvasatlanul ledarálta. Szijjártó Péter borítékjában halálos ítélet, Wieszt Jánoséban 2 millió forint volt.
Hivatali visszaélés gyanújával indult nyomozás Horváth András feljelentése után.
Jön a Mikulás, hazudja Mesterházy Attila.