A 106 egyéni és az országos lista, amit felosztott egymás közt az MSZP, a DK, az Együtt-PM és a liberálisok (MLP).
Az MSZP az egyéni körzetei 5, az Együtt-PM 30%-át passzolta le a DK-nak.
Mesterházy Attila az egész kampányt, Fodor Gábor a liberálisokat, Bajnai Gordon a garanciát a megújulásra vinné a hátán. Gyurcsány a közös többség álláspontjára helyzekedett.
Ilyen is ritkán van! Ugyanazt az értesülést írta meg a Magyar Nemzet és a Népszabadság a készülő baloldali összefogás tárgyalásairól. Lássuk az aktuális pletykákat!
A volt 11. kerületi szocialista frakcióvezetőt első fokon folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés miatt ítélték el.
Egyfelől a Fidesz-KDNP egyáltalán nem igyekszik a kommunista múlt feltárásával, másfelől viszont, ha éppen az MSZP-t lehet ugyanezért csesztetni, akkor csesztetik is. Átadom a szót Rétvári Bencének.
Itt a LÉT, az első magyar alapjövedelem-koncepció. Minden gyereknek 25 000, minden felnőttnek 50 000. Semmit nem kérhetne cserébe az állam. Még Surányi György is lát benne lehetőséget
Korózs Lajos elkeseredett segélykiáltást hallat.
Fantasztikus MSZP plakát kering az interneten. Hogy tetszik? Szavazzon!
Az MSZP elnöke Bajnaival, Jávorral és Gyurcsánnyal tárgyalt. Még nem tudni, hány helyet adnak át a DK-nak.
Jóslatokba bocsátkozik az intézet.