A Fővárosi Ítélőtábla szerint nyilvánosságra kell hozni az MVMP és a MET közötti szerződéseket. Két héten belül kiderül, hogy mennyit vesztett az állam, és mennyit kerestek mások az elmúlt évek legnagyobb üzletén.
A legfrissebb politikai adok-kapok Buda-Cash-ügyben.
Tették fel a kérdést Varga Mihálynak. A válasz szerint nem annyira. Pedig az állam a 100 százalékos tulajdonosa.
Lázár János válaszolt, nem fogják kitalálni, mivel vágott vissza.
Nagyon erősödik a Jobbik, a 30 alattiak körében már megelőzte a Fideszt.
A preferenciájukat titkoló vagy pártot választani nem tudók aránya változatlanul 42 százalék.
Pedig Rogán Antal annyira igyekszik, hogy minden a lehető legtisztábban működjön, erre beront a képbe az MSZP és összekorruptkodik mindent :((((
Logikailag nem feltélenül egymásra épülő állításokkal gurított nagyot az MSZP elnöke.
Szerinte nincs arra adat, hogy Magyarországon a terrorizmus miatt kellene aggódni. Szerinte komolyabb aggodalomra adhat okot a bevándorlás.