"Szerintem az MSZP új logója legyen egy vörös csillag rajta sárga szmájival."
A Nemzeti Választási Iroda befejezte az ívek első körös ellenőrzését: húszezer szignó hiányzik a szükségeshez.
A kérdést benyújtó Gőgös Zoltán szerint „fura és gyanús”, hogy 200 ezer aláírásból minden negyedik érvénytelen.
Mindezt 278 ember kapja.
Egyetlen, halvány esélyük nem rosszul kijönni belőle, ha a Jobbiktól a DK-ig mind azt mondanák, hogy az egész cirkusz a kvóta helyett az Orbán-rendszerről szól.
Ha Spéder Zoltán a kormány ellensége lett, akkor az őt helyzetbe hozó kormányzati tisztségviselők micsodák? Ez is kiderülhet abból, hogyan fogadja az ügyészség Szakács László szocialista képviselő feljelentését.
Az MSZP szerint pedig "nincs rendjén" a puccskísérlet.
Abból a 1,5-2 millió emberből, aki közétkeztetésben vesz részt. Legalábbis ez derült ki Fazekas Sándor írásbeli válaszából.
A PADA "nem volt birtokában" a szerződésnek, ami alapján állampapírt vettek az MKB-től.
A Népszabadság értesülései szerint az MSZP kosarat kapott a milliárdostól.
Egyedül Tóth Bertalan frakcióvezető számít új figurának, és még Mesterházy Attila is kapott posztot.
Ellenszavazat nélkül választották meg az egykori polgármestert, akinek még mindig nem zárultak le a büntetőügyei.
Hiller István után Molnár Gyulával is simogatós interjút készített a kormány lapja. Az ügyészségi eljárásokról például nem kérdezték.
Csúnya válás ez.