Ez akkor derült ki, amikor az MSZP elnöke mindegyiktől megkérdezte, hogy hány beteget kellett hazaküldeniük. Hivatalosan csak az Operatív Törzs mondhatná meg, de ők meg nem mondják meg.
Kormányzati kommunikációra, kastélyokra, útfelújításra, csatornázásra szánt milliárdokat lehetne a járvány miatt bajba került emberek és cégek támogatására költeni. A még csak papíron kiosztott pénzhez azonban nem nyúl a kormány.
Orbán Viktor szerint május 3-án lehet a legrosszabb a helyzet, az írásbeli vizsgákat május 4-re írták ki.
Sokkal komolyabb szociális támogatást követelnek a járvány miatt munkájukat vesztett embereknek.
Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz.
15 millió forint értékben szereznek be védőeszközöket.
Tóth Bertalan a pécsi önkormányzat PAPI programjába jelentkezett.
B. Nagy László nemrégiben együtt koszorúzott a koronavírusos szegedi rektorral. Vasárnap azt mondta, hogy önkéntes házi karanténban van. Hétfőn aztán elutazott Budapestre, és beült a parlamentbe. Igaz, felvett egy maszkot.
A cég szerint a koronavírus-járványban visszaesett kereslet miatt nincs pénz bérre.
A DK-s politikussal Szarvas Szilveszter beszélgetett egy lépcsőházban feszült hangulatban.
De 2022-ben azért alakulni fog a magyar pártstruktúra.
A Kempinski szálloda ÉS nevű bisztrójában fotózták le őket. Horváth Csaba a 444-nek azt mondta: Gyurcsány nem akarta átcsábítani a DK-ba.
Belehúztak.
Az Index információi szerint az óbudai és a pestszentlőrinci polgármester is pártot válthat, amitől megerősödhet a DK befolyása a fővárosban.
Majdnem mondtam valamit, de inkább visszafogom magam.