MSZP

Itt az új baloldali közös lista

A 106 egyéni és az országos lista, amit felosztott egymás közt az MSZP, a DK, az Együtt-PM és a liberálisok (MLP).

Tbg
politika

Bajnaiék adják át a legtöbbet Gyurcsánynak

Az MSZP az egyéni körzetei 5, az Együtt-PM 30%-át passzolta le a DK-nak.

Tbg
POLITIKA

Együtt a baloldali győzelmi szövetség

Mesterházy Attila az egész kampányt, Fodor Gábor a liberálisokat, Bajnai Gordon a garanciát a megújulásra vinné a hátán. Gyurcsány a közös többség álláspontjára helyzekedett.

Tbg
POLITIKA

Nem engedték megtartani az ellenzéki összefogás sajtótájékoztatóját a Parlamentben

Botos Tamás
POLITIKA

Állítólag Bajnai nem készül a Parlamentbe

Ilyen is ritkán van! Ugyanazt az értesülést írta meg a Magyar Nemzet és a Népszabadság a készülő baloldali összefogás tárgyalásairól. Lássuk az aktuális pletykákat!

Botos Tamás
POLITIKA

Négy évet kapott Wieszt János

A volt 11. kerületi szocialista frakcióvezetőt első fokon folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés miatt ítélték el.

Herczeg Márk
jog

Van olyan kommunista bunkóság, amiről még a KDNP is lepattan!!!44!

Egyfelől a Fidesz-KDNP egyáltalán nem igyekszik a kommunista múlt feltárásával, másfelől viszont, ha éppen az MSZP-t lehet ugyanezért csesztetni, akkor csesztetik is. Átadom a szót Rétvári Bencének.

Tbg
Történelem

Adjon az állam! Szebb jövőt!

Itt a LÉT, az első magyar alapjövedelem-koncepció. Minden gyereknek 25 000, minden felnőttnek 50 000. Semmit nem kérhetne cserébe az állam. Még Surányi György is lát benne lehetőséget

Horváth Bence
gazdaság

MSZP: Keser, sanyar, nyomor, pusztulat

Korózs Lajos elkeseredett segélykiáltást hallat.

Uj Péter
politika

Hétvégén is főzik a nagy összefogást

Botos Tamás
politika

Ők már ebédeltek. És Ön?

Fantasztikus MSZP plakát kering az interneten. Hogy tetszik? Szavazzon!

Botos Tamás
politika

Bréking: az MSZP egyetért Bajnai meghirdetett programjával

plankog
POLITIKA

Mesterházy szerint részletkérdés, hogy Gyurcsány befutó helyen lesz-e

Az MSZP elnöke Bajnaival, Jávorral és Gyurcsánnyal tárgyalt. Még nem tudni, hány helyet adnak át a DK-nak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az Állami Számvevőszék az ügyészséghez fordul az LMP gazdálkodása miatt

Horváth Bence
politika

A DeDi gyorselemzése a baloldali összefogás fejleményéről

Jóslatokba bocsátkozik az intézet.

Magyari Péter
DeDi