Tóth Bertalan: 20 milliárd ment el a népszavazásra és a gyűlöletkampányra, az eredmény pedig egy nagy nulla.
Csütörtökön ismét összeültek az összefogni készülő ellenzéki pártok és számos konfliktus a felszínre jött.
A kormány lapja arról írt, titkos különalkuban osztotta fel a budapesti választókerületeket a DK és az MSZP. A két párt szerint ebből egy szó sem igaz.
Jobb később, mint soha!
A Marquard Media International nem vesz részt a GeoMedia és a Népszava megvásárlásában – közölte a 24.hu-val a sajtótitkárság.
Közösen tüntet az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, és a Modern Magyarorszáért Mozgalom.
Az üzletember az osztrák Profilnak adott interjút, és tartott ki álláspontja mellett: a lapot nem politikai, hanem gazdasági okok miatt kellett bezárni.
Megzavarta a kottát lapozgató Burány Sándort, aki véletlenül átlapozta, hogy akkor éppen nemmel kéne szavazniuk. A következő oldalon egy támogatott javaslat volt.
Tombol a debilség.
Munkában az Orbán-kormány kőkemény ellenzéke.
Molnár Gyula azt is javasolta, hogy a Legfőbb Ügyészségen belül jöjjön létre a politikusok ügyeit vizsgáló kiemelt részleg.
Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető tanúként idéztette bíróság elé a MET-biznisz összes kulcsszereplőjét. Felvonultak, és nem emlékeztek.
Gyilkolták egymást a képviselők. Kósa Lajosnak majd lerepült a feje, miután Vona kiosztotta Orbánt. A miniszterelnök igyekezte elviccelni a vitát, majd nekiesett a Jobbik elnökének. Videó a legjobb pillanatokról.
Erről beszélt a PM társelnöke, Szabó Tímea. Közben a DK és az MSZP is közeledhet egymáshoz.
MSZP: Orbán másik filmet nézett. Jobbik: Orbán mondjon le.