"Az összes fideszes politikus hazudott, amikor tagadta, hogy politikai alapon döntöttek a pályázatokról" - Mesterházy Attila
Most, este fél nyolctól hivatalosan először demonstrálnak "az euroszkeptikus kormánnyal és az Európa-ellenes Jobbikkal szembenálló demokratikus, Európa-párti" erők. A "Roosevelt tértől a Kossuth térig" elnevezésű rendezvényen részt vesz az MSZP budapesti szervezete, az Együtt 2014 PM, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Magyar Liberális Párt és a Klubrádió.
Na, Zsigó Róbert szóvivő nyilatkozatát végre kiadta az MTI. Annyira vártam, hogy a Fidesz visszatámad az MSZP-nek az anyáknapjagate miatt, de csalódnom kellett:.
„Nos, Varikám, az a tényszerű eltérés kettőnk dolgában, hogy te egy igazi gyáva szar vagy, az is csak virtuálisan, én viszont megfogható módon a nép képviselője.” (Szanyi Tibor)
"Sajnálattal értesítjük, hogy a Repülőnap 2013 rendezvényre történt jelentkezését nem fogadtuk el. A programja sajnos már nem fér bele a bemutatóba" - értesítette a szervező bizottság Vári Gyulát.
Baloldali trafikgyőzteseket talált a Magyar Nemzet. A volt MSZP-pénztárnok testvére a Tolna megyei Madocsán, sógora a baranyai Lánycsókon vihet boltot. Forráskritikai vörös farok helyett kacsintunk hármat és folytatjuk a felsorolást.