Egy olyan világból, ahol ugyan hasonló események történnek, mint a miénkben, de más a kimenetelük, mint nálunk.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt állítja, a választási csalásos videó ügyében az érintettek lódíthatnak. 11 év újságírói tapasztalattal a hátom mögött azt mondom, lehetséges.
Hé, emberek, az ország irányítására készülünk, de a saját kommunikációs igazgatónk átver bennünket! - üzeni az MSZP. És szerintük ez még mindig jobb, mintha kiderülne, hogy hazudtak. Ez nem egy kommunikációs igazgató bukása.
Kivételesen csak hajtás után áruljuk el, mi az, amit Lendvai Ildikó mondott, mert túlságosan plasztikusan mutatja be a Szavak Erejét.
Horváth Csaba alelnök szerint nincs jogi vagy politikai felelősségük abban, hogy a párt kommunikációs igazgatója adta át a hamis felvételt. De kommunikációs károkat tényleg okozott.
A Jókai utca hallgat a videóbotrányról, ami Gavra Gábor hvg.hu-főszerkesztő és Déri Balázs MSZP-s kommunikációs igazgató lemondásához vezetett.
Déri Balázs adta ki a hvg-nek a manipulált felvételt. Mesterházy Attila MSZP elnök elfogadta lemondását.
Gavra az MSZP-frakció kommunikációs igazgatójától vett át október 17-én egy adathordozót, és nem volt tudomása arról, hogy a felvétel manipuláció eredménye, annak eredetiségét nem ellenőrizte – írja hvg.hu.
Az MSZP egykori alelnöke nyolc hónapot kapott, mert verseny nélkül akart eladni egy nagy önkormányzati telket Leisztinger Tamásnak. Tavaly még felmentették, de akkor nem hallgatták meg a koronatanút.
Kőrös Gusztáv elmondta, az MSZP megbízására készítette az oktatóvideót, és úgy tudta, borsodi romák előtt mutatják be azért, hogy ne hagyják magukat befolyásolni. Szerinte az MSZP aljas és gerinctelen.