mtva

Pisilni sem tudnak kimenni az MTVA newsroomjába zárt szerkesztők

Az épületben még a liftet is leállították, hogy nehezítsék az ellenzéki képviselők mozgását.

Botos Tamás
POLITIKA

Hadházy Ákos estére tüntetést szervez az MTVA elé

Emellett több városba hirdettek meg tüntetéseket a következő napokra.

Horváth Bence
POLITIKA

Ötször tettek bejelentést a rendőrségen eddig Ujhelyiék

Érdemi intézkedés nem történt.

Botos Tamás
politika

Fidesz: Elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe

A párt szerint "meg akarják félemlíteni az újságírókat, ezért viselkednek agresszíven, ezért hatolnak be a televízió épületébe".

Botos Tamás
POLITIKA

Kockázatos volt kilométereket gyalogoltatni a tömeget a fagyban, de már ehhez is elég dühösek az emberek

Vasárnap egy nagyon dühös, de nem erőszakos tömeg mutatta meg, hogy elege van abból, ahogy ez az ország működik. Sem a távolság, sem a hideg nem volt akadály.

Horváth Bence
POLITIKA

A választott képviselőknek törvényes joguk a közintézmények ellenőrzése

Ebben egy magán biztonsági szolgálat törvényesen garantáltan nem akadályozhatja őket.

Király András
POLITIKA

Hadházy: Ez a hatalom olyan, mint az '50-es években az ÁVÓ

Eddig csak lelki büntetést kapott, most már fizikait is, mondta az MTVA épületéből kidobott képviselő.

Botos Tamás
POLITIKA

Miután kidobtak az épületből két képviselőt, az M1 Híradójában a családtámogatások postázása a vezető hír

A közmédia arról sem számolt be, hogy az épületben ellenzéki országgyűlési képviselők éjszakáztak, és arról sem, hogy kettőt közülük erőszakkal kidobtak.

Botos Tamás
POLITIKA

MTVA: A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban

A közmédia feljelentést tett "az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt."

Botos Tamás
politika

Az MTVA-ban éjszakázott a 13 ellenzéki képviselő

A sminkszobáig jutottak, kitartanak. A Híradóban egy szó sem volt arról, hogy az épületben ellenzékiek éjszakáztak.

Botos Tamás, Boros Juli
POLITIKA

Egyelőre nem engedik a közmédiában az ellenzéki képviselőknek, hogy beolvassák a követeléseiket

Eddig csak a biztonsági főnök fogadta őket, a szerkesztőkkel nem beszélhettek.

Czinkóczi Sándor
politika

Már az állami tévé is bemondta, hogy megjelentek a tüntetők a székháza előtt

A távolból meg is mutatták őket.

Czinkóczi Sándor
politika

A tüntetők megpróbálták benyomni a rendőrsorfalat, előkerült a könnygáz az MTVA székházánál

Az épületet száznál is több rendőr védi, a tüntetők egy része tömegközlekedéssel érkezett a Kossuth térről.

Horváth Bence, Király András
POLITIKA

A tüntetés helyett a karácsonyi vásárról jelentkezett be élőben a köztévé Híradója

Bulizó ellenzéki képviselők, dugót okozó demonstrálók az M1 esti hírműsorában.

Botos Tamás
politika

Gyomorforgató „riportban” rugdosta meg a közmédia a székházuk előtt tüntetni merészelő Hadházy Ákost

Ezt kapod ma, ha ki mersz állni a hatalommal szemben.

Rényi Pál Dániel
Média