mtva

A magyar csapat nélkül megy idén a Játék határok nélkül

Az MTVA idén úgy döntött, nem erőlteti ezt a dolgot.

Sarkadi Zsolt
tévé

A francia hírügynökséget pont egy perccel érdekelte jobban a kockás felső és ami mögötte van, mint a magyar adóforintokból fenntartott hírcsatornát

Botos Tamás
Média

Még két állami tévécsatornát tervez az MTVA

Egy kulturális és egy tudományos ismeretterjesztő adó jön.

Sarkadi Zsolt
Média

Ott tartunk, hogy a közmédia egyszerűen képtelen nem hazudni

Titokzatos okból nem bontották ki az igazságot a foci Eb közvetítésének ügyében. Ez valami betegség lehet, ami nem engedi, hogy egyszerűen igazat mondjanak?

Szily László
media

Gálvölgyi Jánost sem engedik a köztévé kamerái elé

Pedig húsz évig öltözött együtt Rátonyi Róberttel.

Botos Tamás
Média

MTVA: A nyilvános Eb-vetítések 99 százaléka ingyenes lesz a vendéglátóhelyeknek

A köztévé közölte: díjfizetési kötelezettséget csak a 300 fő fölötti befogadó-képességű üzletek esetében határoz meg.

Herczeg Márk
Média

Megint fizettetni akar az MTVA a foci-Eb meccseit leadó vendéglátóhelyekkel

Kihasználva a magyar válogatott kijutását, megvágná a vendéglátósokat a jogokat közpénzből megvásárló közszolgálati média. Annak ellenére, hogy négy éve a közsszolgálatiságra és a szurkolókra hivatkozva végül meghátrált és elállt a dologtól.

Szily László
Média

Kulka János nincs tiltólistán az MTVA-ban, hiszen például ismétlik a Szomszédokat

És tiltólistájuk sincs. Közleményben reagált a színészre a közmédia, aki csökött, kommunista, szívtelen, ostoba szervezetnek nevezte az MTVA-t.

Horváth Bence
Média

A közmédia nem tud hibázni, ha a kormánypropagandának kell egy kis helyet szorítani

De minek letagadni a nyilvánvalót?

Haszán Zoltán
Média

Micsoda pech! Rogán szomszédja kiszállt a cégéből, erre nem nyertek 2,34 milliárd forintot az MTVA-tól?

Nem kell félni, körön belül maradt az üzlet. Az MTVA nem győzi a tartalomfejlesztést és az értékesítést, ki kellett szervezni, ez van.

kasnyikm
gazdaság

Héder Barna visszatér az állami tévéhez

Ő lesz az M4 sportigazgatója. Végre egy jó hír!

kasnyikm
sport

A Nézőpont felmérése szerint az M1 többet foglalkozik a bevándorlással, mint az összes többi tévé együttvéve

2015 utolsó negyedévében taroltak a témával.

Herczeg Márk
politika

Diplomata lesz a közmédia volt vezéréből

Szabó László Zsolt, a pénzügyileg és szakmailag is megkérdőjelezhetetlen sikerű MTVA volt vezérigazgatója új terülten dolgozik.

erdelyip
Média

Olyan lelkesen tolja túl a kormányt az MTVA, hogy elfelejtette betartani a saját szabályait is

A médiahatóság rajtacsípte a közmédiát, hogy túl sok a kormányzati megszólalás.

Haszán Zoltán
media

Az M1-en elhangzott, hogy megéri migránsokat foglalkoztatni

Egy közgazdász mondta azt, hogy „aki integrálódni akar a munkaerőpiacra, az képes rá”. Ilyen sincs mindennap.

Herczeg Márk
Média