A Rómától 40 kilométerre lévő házban 121 ókori és középkori, "kiemelkedő tudományos és kulturális jelentőségű" műkincset találtak.
Amíg a férje tárgyalt, ő a közel-keleti ásatásokon gyűjtögetett.
A világon egyedülálló, az időszámításunk előtti 9-7. századból származó, 160-200 millió forintra becsülhető összértékű közel-keleti műkincseket Isztambulból csempészték Magyarországra.
"Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén, a versenyeztetés mellőzésével”.
Meg az EU műkincsgyűjteményéből és ingatlanjaiból is kérnének. Úgy képzelik el a dolgot, mint egy válást.
Egy amszterdami múzeumból vitték el őket, Olaszországban bukkantak rájuk.
Szíriában vagy Irakban áshatták ki őket.
Sőt, semmit nem adtak el.
A New Jersey-i nő nem szarozott, eladta.
Hatra ellenállt a római hadseregnek, de az ISIS-nek nem tud: a terroristák porig rombolnák a 2300 éves romvárost.
Több mint ötezer műtárgy került elő egy raktárból, óriási rekordfogás volt ez.
És a franciát is. Öt régészeti lelet miatt, amit 2002-ben csempésztek ki onnan. Közülük 3 most Budapesten, a Nemzeti Múzeumban van.
Egy 91 éves indianai férfi múzeumokat megszégyenítő kincskollekciót halmozott fel. Gyanítható, hogy illegálisan.