Miután szerdán a Belügyminisztérium sajtóközleményben jelentette be, hogy három fővárosi gimnázium összesen nyolc tanárának bontották fel azonnali hatállyal a munkaviszonyát.
Törökné Pethő Erzsébet kirúgása miatt a tantestület 90 százaléka nem veszi fel a munkát csütörtökön és pénteken.
Válaszul arra, hogy szerdán kirúgták több budapesti gimnázium nyolc tanárát.
A következő sztrájknap november 18., de országszerte számos intézményben már egy vagy több azt megelőző napon is beszüntetik a munkát a pedagógusok.
Nyilatkozatukban úgy fogalmaznak, szeretnék felhívni a figyelmet arra, „hogy továbbra sem látszik a kormányzati szándék az oktatás legégetőbb problémáinak rendezésére”.
Az egyik szakszervezet keddre hirdetett munkabeszüntetést.
5,5 százalékos béremelést és automatikus inflációkövető emelést követelnek.
Mert nem tudtak megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról, mivel a kormány azt megakadályozta.
Nem tudtak megegyezni a bérfejlesztében, A csütörtök délelőtt teljesen leáll a motorgyártás.
Ötven százalékos béremelés a cél.
Béremelést szeretnének. Harminc százalékost.
Nyolc éve nem kaptak fizetésemelést, elegük van.