Sokkal többen dolgoznak részmunkaidőben, mint korábban.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet elképesztő mértékű válságról számolt be a munkaerőpiacon, melynek világszerte a nők és a fiatalok voltak a legnagyobb vesztesei.
Ezzel Magyarország a teljes, 504 millió eurós támogatást megkapta.
Az MTA volt közgazdasági intézetének két kutatója szerint a munkanélküliségi adatok alapján nem lehet pontosan látni, mekkora hatása is volt a járványnak a munkaerőpiacra. Más adatokból pedig arra lehet következtetni, hogy kisvállalkozások tömege bukott bele a járványba.
45 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
Bár a KSH már tudja az októberi munkanélküliségi adatokat is, még csak most árulta el a júniusi számot.
Ha a hétvégén lemaradtál a Pozitív legújabb adásáról, most bepótolhatod. Ebből kiderül, hogy a cégeknek és a dolgozóknak mennyire jött be a járvány alatt a home office és ennek milyen következményei lehetnek akkor, ha már nem fenyeget a vírus.
Podcast sorozatunk legújabb adásában arról lesz szó, hogy hogyan alakulnak át az irodák és a városok a távmunkától és hogy hogy segíthetnek az államok, hogy a válság után gyorsan találjanak állást azok, akik a járvány miatt munkanélküliek lettek.
A KSH hivatalos statisztikái szerint 4,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
Főleg a vidámparkokból rúgják ki az embereket. A járvány betett Disneylandnek.
Ezt mutatja a KSH friss statisztikája, ami ellentmond a KSH egy másik friss statisztikájának.
Kijöttek a KSH munkanélküliségi adatai.
Vivien áprilisban adta be a kérelmét, júliusban már válaszoltak is, hogy sajnos még nem jutott rá idő. Végül októberben leállították az eljárást, mert nem adott be néhány papírt.
80 ezer fővel volt több álláskereső szeptemberben, mint tavaly ilyenkor.
Ha minden a lehető legjobban alakul, akkor is évekig stagnálni fog Európa és a világ gazdasága a járvány hatásai miatt, könnyen jöhet egy recesszió is. Egyes szektorokat felpörgetett a koronavírus, máshol viszont örökre elvesztek a munkahelyek, ami évekkel a járvány után is kísérteni fog.