A MET és az állami MVM között 2011 óta számos izgalmas szerződés köttetett, amelyekkel a MET tízmilliárdokkal keresett. Közben a két cég vezetői közül többen is átmentek egymáshoz dolgozni.
Az MVM és a Főgáz mellett közmű- és közlekedési cégekben akar totális, átláthatatlan befolyást szerezni az állam.
Kész életbiztosítás Magyarországnak a Szlovákiával épített földgázvezeték, de állandóan nehézségek merülnek fel. 2009 óta megy a nyűglődés, már majdnem kész, de csak majdnem.
A fejlesztési miniszter szerint a MET honlapján el lehet olvasni, hogy kik a cég tulajdonosai. Lehet, hogy elhiszi, hogy a Brit Virgin-szigeteken meg Cipruson vannak?
Egyáltalán nem világos, hogy honnan lett nekünk erre hirtelen pénzünk, de százmilliárdos üzletről tárgyalunk Szlovákiával. Az eddigi tulajdonos olasz cég kiszáll, az ő részét vehetnénk meg a Szlovák Villamos Művekben.
Előkészítik a Déli Áramlat még hosszabb magyarországi nyomvonalát, 5 milliárd rak ebbe az MVM.
A Napi Gazdaság információi szerint megint fontos területet veszíthet el az MVM.
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, de az állami mobilszolgáltató fejét már megüté a tél dere. Ma végleg megszűnik a cég.
És milyen jó helyre ment az a pénz. Például 350 millió a közgépes vizilabdacsapatra.
Az állami cégek meglepő átvilágítása befagyasztatott a rendes ügymenetet. Nagy tisztogatásra készülnek a Villamosműveknél.