nacionalizmus

Miért kapnak halálos fenyegetéseket cseh archeológusok egy marhaborda miatt?

2017-ben ástak ki a földből egy feltételezett szláv település helyén egy marhabordát, amin aztán germán rúnaírást azonosítottak. Lett is ebből nagy nacionalista hőbörgés.

Király András
Történelem

25 évvel a srebrenicai mészárlás után sok túlélőnek még mindig napi harc szenvedéseik elismertetése

Folyton folyvást azzal kell szembesülniük, hogy a környezetük egy része tagadja a velük történt szörnyűségeket.

Neuberger Eszter
Történelem

Merkel: Az igazságszolgáltatás és a sajtószabadság elnyomása támadás a közös értékeink ellen

A német kancellár szerint az EU alapvető értékei a demokrácia, a jogállam, a szólás és a vallás szabadsága, a sajtószabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság iránti elkötelezettség.

Herczeg Márk
eu

Az Európai Néppárt elnöke szerint nacionalistákkal és Európa-ellenesekkel nem lehet a jövőt építeni

Joseph Daul szerint „a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek, és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, Macron elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni”.

Herczeg Márk
külföld

Manfred Weber harcot hirdetett a nacionalisták ellen az EP-kampányprogramjában

A felfüggesztett Fideszre célozva azt mondta, az Európai Néppárt továbbra is kész arra, hogy búcsút intsen olyan tagpártoknak, amik nem osztják az európai integráció elmélyítésével kapcsolatos elképzeléseket.

Herczeg Márk
eu

Megalakult Salvini szélsőjobbos pártszövetsége Milánóban, egyelőre három párt csatlakozott hozzá

A német AFD, illetve a finn és a dán nacionalista párt. A Fidesz nem volt ott.

Albert Ákos
külföld

Ferenc pápa: Elfogadhatatlanok a politikában azok a hangok, amelyek mindenért a migránsokat okolják

A pápa szerint a rasszizmus és az állami pénzek hűtlen kezelése is sokat árt az emberek közérzetének.

Horváth Bence
vallás

Macron a nacionalizmus leprájától félti Európát

A francia elnököt a jelenlegi európai helyzet a két világháború közötti időszakra emlékezteti.

Horváth Bence
külföld

A nemzetállamok akkor is bukásra állnak, ha a megmentésükre felesküdött nacionalisták sorra nyerik a választásokat

Ezt állítja Rana Dasgupta indiai-brit szerző. Szerinte ahogy egyre több pénz csúszik ki a kormányok kezéből, úgy lesznek tehetetlenebbek. Marad ezért a pótcselekvés: a nacionalista szólamok, hogy elhitessék, tesznek valamit az állampolgárokért.

Magyari Péter
POLITIKA

Egymás után csókolnak kezet Orbánnak az európai nacionalisták

A német AFD, az olasz Északi Liga és a holland Geert Wilders is hajbókolva gratulált az európai szélsőjobb magyar ikonjának.

Rényi Pál Dániel
külföld

A német elnök szerint Európa egyes részein „bezárkózással, nacionalizmussal és a kompromisszumok elutasításával nyernek választásokat”

Vajon melyik országra gondolhatott Frank-Walter Steinmeier? :-)

Herczeg Márk
külföld

Ukrán szélsőségesek letépték a magyar zászlót a beregszászi városházáról

A Szvobodához kötődő nacionalisták el is akarták égetni a lobogót, de addigra a rendőrök közbeléptek.

Rényi Pál Dániel
politika

Erős képanyag a varsói nacionalisták vasárnapi vonulásáról

Görögtűz, zászlóerdő, radikálisok.

Rényi Pál Dániel
külföld

263 nacionalistát vettek őrizetbe Oroszországban

Korábban a magát nacionalistának és anarchistának valló Vjacseszlav Malcev arra szólította fel a követőit, hogy vonuljanak utcára Moszkvában. A célja bevallottan az, hogy forradalmat robbantson ki Oroszországban.

Herczeg Márk
külföld

„Katalánok állnak szemben katalánokkal”

Vasárnap Katalónia megpróbál szavazni a függetlenségéről egy olyan népszavazáson, amit a spanyol állam törvényellenesnek minősített. Az ide vezető útról, a következményekről és az európai hatásról beszéltünk a legfontosabb spanyol lap volt főszerkesztőjével.

Bede Márton
külföld