Mert Jan Racsinszkij két éve azt találta írni a Facebookon, hogy a II. világháború kitöréséért Hitler és Sztálin is felelős volt.
2020 januárjában a Die Zeit leleplezéséből derült fény a fesztivált 25 évig vezető férfi náci múltjára, amit az 1986-os haláláig titkolt.
A fasiszta Oroszország érdekes állításokkal igyekszik bizonyítani, hogy Ukrajna fasiszta ország.
A hazájukért harcoló oroszok legalább a mennyországba kerülnek – érvelnek a putyinisták.
Az új 444 Makro, az „A tiltott könyv – a Mein Kampf és a nácizmus vonzereje” szerzőjét, Ewoud Kieftet kérdeztük rasszista uszításról, utcai erőszakról és gyilkosságokról, a politikát felváltó vallási fanatizmusról, illetve arról, hogyan lehetett száz éve is megúszni a nyíltan bevallott hazudozást.
A levelekben ételt és szappant kértek a szüleiktől, akik gyakran maguk is más táborokban raboskodtak.
A felszabadulás napja: „A bűn emlékével szembenézni nem gyengíti a demokráciánkat.”
A német ügyészség szerint a férfi 1942 és 1945 között 3518 ember meggyilkolásához járult hozzá „lényegi és szándékos” módon.
Pénteken tartottak nála házkutatást, elkobozták a fegyvereket és a náci relikviákat.
Az ortodox egyház által megrendelt előadásban szovjet katonáknak öltözött idomárok vezettek náci ruhás állatokat. Az ügyészség nem értette a viccet.
A történész szerint „ilyen teljesítményre a magyar történelem során eddig csak egy évben lehetett díjat kapni: 1944-ben”. De ma a Fidesz környezetében egyszerre lehet szerepeltetni Köves Slomót és Raffayt.
Az egykori NDK területén alapított, néhány tucat fős Nordkreuz tagjai hullazsákokat és égetett meszet is beszereztek. Azt mondják, csak a társadalom összeomlására, az X-napra készülődtek, hogy majd megvédjék magukat. De ennél többről lehetett szó.
A Braunau am Inn-i szülőházat „semlegesítik”, vagyis a homlokzatáról eltávolítanak minden változtatást, amit a nácik eszközöltek rajta.
Csak egy mondat: „A halálkultusz lélekkufár sakálai terelik az emberkísérleti laboratóriumba a népeket, a mai nácik, a liberálisok új fajelméletet hirdettek, az LMBTQ, a gender, a homoszexualitás egyvelegéből egy új darwinizmus bontakozik ki, az aberráció, a szellemi sötétség végtelen megnyilvánulási formái lassan felhőként fedik el a normalitás egét."
Az SS „zsidóügyekért” felelős osztályának vezetője 1933-ban utazott a Palesztin Mandátum területére, és elment Jákov Ben-Gavriel ismert cionista író otthonába, ahol még héberül is megpróbált kimondani pár szót.