Dzsamál Hasogdzsi eltűnése miatt.
Most életfogytiglant kapott a brit Karen White.
4 nőstény és egy hím érkezik Nagy-Britanniába.
Még egy közös kép is készült az elnökkel, amit a kém nagymamája büszkén mutogatott a falujában.
A brit konzervatívokat kérte számon, amiért azok védték Orbánt az Európai Parlamentben.
Bár a teljes világsajtó számára egyértelmű volt az összefüggés, az Európai Bizottság szóvivője szerint szó sincs ilyesmiről.
A brit partokat is rengeteg műanyagszemét éri.
Kétharmaduk pedig nem kívánt szexuális közeledésről számolt be.
Egy 25 és egy 32 éves férfi is rosszul lett a célba érkezés után, a kórházban már nem tudtak segíteni rajtuk.
A Brexit óta folyamatosan napirenden van, hogy elszakadjanak-e Nagy-Britanniától.
Az azeri nemzeti bank volt elnöke 14 éven át sikkasztott, felesége pedig Londonban veri el a tisztára mosott pénzt. Egy új rendelet segítségével a brit hatóságok most elvehetik a vagyont, amit Angliába menekített.
A filmes szerint igenis nagy szükség van szakértőkre.
A miniszterelnöknek és a Terror Háza főigazgatójának is feltétlenül ott kellett lennie, ahogy az Orbán családdal jóban lévő török oligarchának is.
A Garancsi-féle és a Csányi-féle gép is a Chelsea–MOL-Vidi meccsre mehetett.
Az 58 éves férfira egy kétméteres kunyhóban találtak rá.