Azaz inkább élménypark, mint kiállítás.
Rövid időn belül két fiatal is meghalt. A piacon felbukkanó túl erős ecstasyra gyanakodnak sokan.
A 48 éves Dalian Atkinsonnal szemben vasárnap éjjel vetettek be sokkolót. Részleteket egyelőre nem tudni.
Azt mondta, csak móresre akarta tanítani a szülőt, amiért az túl szigorúan nevelte.
A sajtó szerint ez is a politikai korrektség hibája.
A feladatuk az erőszakkal fenyegető vagy rasszista kommentek elleni fellépés lesz.
Kaotikus módon alakul a kilépést koordináló minisztérium alakítása Londonban, a vártnál lassabban léphetnek csak ki.
Nem sok esélye volt megszabadulni az ISIS-től, halála hetén verték agyon azt az osztrák lányt, aki szökni próbált, miután észhez tért. Későn.
Ecuador adott erre engedélyt.
A nem beoltott fiatalokat kapja el a veszélyes vírus.
A lány gyanútlanul be is szállt az autóba, de az nem a megadott címre ment, hanem egy néptelen telekre.
A másik nő megkérte, hogy ne a parkban szoptasson, mert a melle zavarja a férjét.
Már kitiltották a szobájukból a takarítókat is. Most viszont nem nagyon tudják, miben fognak szombaton rajthoz állni.
A rendőrség szerint az indítékai még nem ismertek, így a terrorista indíttatást sem zárják ki teljesen, de szerintük inkább a férfi mentális zavartsága állhat a bűncselekmény hátterében.