nagy jános

Elemző: A kormány árszabályozásai a számoknak jót tehetnek, de lehet egy sokkal károsabb hatásuk

Úgy is lehet nézni a dolgot, hogy azért kell újabb és újabb intézkedésekkel kordában tartani az inflációt, mert már akkora a baj. Az árrésstop eddig inkább csalódás, és a bizonytalanságot is fokozza.

Haász János
gazdaság

Hat év és hat hónap börtönre ítélték Nagy János korábbi helyettes államtitkárt

Nagy Jánost 2020-ban menesztették vesztegetés gyanúja miatt, két évvel később utódját két hónap munka után szintén emiatt rúgták ki.

Mészáros Juli
bűnügy

Németh Szilárdtól Szájer Józsefig vonult fel a fideszes elit, hogy meghallgassa Orbán beszédét

A politikusok mellett háttéremberek is ott voltak a budai Lovardában.

Németh Dániel, Molnár Kristóf
POLITIKA

Arcon köpték a szigetszentmiklósi polgármestert egy adventi rendezvényen, mire az lekevert egy pofont

A helyi férfi egy elmaradt utcafelújítás miatt kérte számon Nagy Jánost, a vita után a férfit az otthonánál ismeretlenek úgy megverték, hogy kórházba kellett szállítani.

Benics Márk
belföld

Nagy János: Akárcsak az elmúlt 14 évben, csapataink valóban harcban állnak, és a kormány valóban a helyén van

A kormányoldalról idén talán Orbán Viktor titkára mondta a legfideszesebb 56-os beszédet.

Herczeg Márk
POLITIKA

Bese Gergő a „Fidesz papjának” tartotta magát, szinte hencegett azzal, hogy milyen kapcsolata van Semjén Zsolttal, Rétvári Bencével

Magabiztos volt, azt hitte, hogy a kormánypárti kapcsolatai meg fogják őt menteni – mondta a sztorit kirobbantó újságíró egy podcastban.

Székely Sarolta
belföld

Már csak mi maradtunk templomépítő nemzet a templomromboló Európában, mondta az államtitkár az uniós pénzből felújított templomban

Az ellentmondást még maga Nagy János is érzékelte.

Urfi Péter
POLITIKA

A szigetszentmiklósi polgármester szerint a DK és a Fidesz módszerei között alig van különbség

Nagy János szerint az ellenzéki pártok izomból politizálnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Politikatörténeti kuriózum: hazugságvizsgálóra kötöttek egy DK-s politikust

Meg is lett az eredménye: Jószai Attila a fiziológiai változások alapján nem járt Kövér László házában, bár a szigetszentmiklósi polgármester ezt állította róla.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Magyar Péter színpadán a szigetszentmiklósi hatalmi harc is berobbant

Csakugyan visszajár Kövér László házába a befolyásos szigetszentmiklósi DK-s? Erről beszélt a Kossuth téri tüntetésen Nagy János. Olyanok csapnak össze, akik 2019-ben még együtt buktatták meg a Fideszt, és már a poligráfos vizsgálat is szerveződik.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Magyar Péter menetén sokszínű tömeg lengette a piros-fehér-zöldet

Magyar Péter sokaknak új reményt jelent, de voltak olyanok is, akik úgy érzik, már az ördöggel is szövetkeznének, hogy leváltsák Orbán Viktort. Úgy tűnik a közös pont az elvesztett hit az állami intézményekben.

Bódog Bálint
POLITIKA

Lemondással viccelődik a Facebookon Orbán személyi titkára

Az e-cigizésről mond le 40 napra Nagy János. A kálvinista humor legjava!

Szily László
humor

A Fidesz tankokkal várta a Mikulást

Szegény Gulyás Gergelynek mindeközben Nagy Jánossal kellett osztozkodnia egy kis doboz csokin.

Mészáros Juli
ünnep

Nobilis Kristóf offshore cégének számláján kötött ki az agrárminisztériumból „kimentett” kétmilliárd forint közel fele

Egy épp felszámolás előtt álló háttércég még gyorsan elköltött egy vagyont két ügyvédi irodában, nehogy a pénz visszafolyjon a költségvetésbe.

Kaufmann Balázs
belföld

Az oroszok nem ismerik el, hogy ukrán állampolgárokat adtak volna át Magyarországnak

Orbán titkára szerint az ukrán állam egyes vezetői „méltatlan vádaskodásba kezdtek ahelyett, hogy megköszönték volna a keresztény egyházaknak a sikeres embermentést, az ukrajnai állampolgárok kiszabadítását”.

Herczeg Márk
háború