nagy márton

Bejött Nagy Márton borús víziója, ismét megakadt a magyar gazdaság

Az első negyedévinél rosszabb teljesítményt nyújtott a magyar gazdaság, sőt három hónap alatt 0,2 százalékkal csökkent is a GDP.

Székely Sarolta
gazdaság

Orbán „békeköltségvetést” ígért, de konkrétumként csak az általában adómentes borravaló adómentessé tételéig jutott

Ez lenne Orbán szerint a „fontos intézkedés”. Nagy Márton, és nem az adóügyekért felelős Varga Mihály magyarázza meg a miniszterelnök szavait, bár nem minden állítás állja ki a valóság próbáját.

Haász János
gazdaság

Késnek a repülők, nem keveset, de nem azért, amivel Nagy Márton magyarázta

Rengeteg oka lehet annak, hogy egy járat késik. Végigvettük ezeket, és azt is, hogy a nemzetgazdasági miniszter érvei miért nem állják meg a helyüket.

Diószegi-Horváth Nóra
utazás

Tedd össze a két kezed: a családok érdekében törte le a kormány a háborús üzemanyagárakat

Egy héten belül már másodszor!

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Nagy Márton: A távközlési és a gyógyszergyártói extraprofitadót kivezeti a kormány jövőre

A bankoké és a biztosítóké marad.

Botos Tamás
gazdaság

Nagy Márton szerint a légi irányítás tehető felelőssé a késéses káoszért a reptéren

Kivezetik a légitársaságok különadóját, de belengették a légtérhasználati díj emelését.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

A bankok nem örülnek az újabb adóknak

Visszautasítják, hogy a háborús időkben extraprofitra tettek volna szert.

Bódog Bálint
gazdaság

Nagy Márton behívatta az üzemanyagkereskedők képviselőit az „elfogadhatatlan üzemanyagárak miatt”

A miniszter szerint ha nem lesz elmozdulás a szomszédos országok átlagára felé, a kormány kész szabályozói eszközökkel beavatkozni az üzemanyagpiacon.

Herczeg Márk
gazdaság

Új projektekről tárgyal Nagy Márton a Bank of China alelnökével

Csak annyit árultak el, hogy energetikai és infrastrukturális fejlesztések finanszírozásáról egyeztettek.

Botos Tamás
gazdaság

A raport előtt maradnak az üzemanyagárak

Az elmúlt időszakban emelkedtek az árak, ami nem tetszik a kormánynak.

Windisch Judit
gazdaság

Orbán Viktor péntek reggeli interjúja után Nagy Márton berendelte a HungaroControl vezetőjét

A miniszterelnök szerint tűrhetetlen, ami a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történik.

Fődi Kitti
közlekedés

Nagy Márton: Kínai turisták több mint 300 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon tavaly

A miniszter szerint fontos év az idei a két ország kapcsolatában.

Botos Tamás
POLITIKA

Pintér Sándortól Rogán Antalhoz kerül a személyiadat- és lakcímnyilvántartás

Kormányrendeletben módosították a miniszter hatásköröket.

Fődi Kitti
belföld

Nagy Márton: Az üzemanyagárak újra a szomszédos országok átlaga felett vannak, a kormány tárgyalja a kérdést

„Nem értjük ezeket az ármozgásokat, hiszen az elvárások, amik az elmúlt hónapban megszülettek, továbbra is fennállnak” – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Herczeg Márk
energia

Nagy Márton azt állítja, hogy a magyar GDP öt és fél százalékát az akkumulátoripar adja

De ha a tervezett nagy gyárak is elkezdik a termelést, ez az adat 10-11 százalékra emelkedhet – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Herczeg Márk
gazdaság