Kezdés időpontja: a nyári szünet kezdete. Desztináció: egy kiemelten forgalmas szakasz.
Felmérik az igényeket, meg a fasorok állapotát, és lassan kiírják az arculati pályázatot is.
Fizikailag védetté válnak a bringasávok, mert így az autósok és köztük lesz egy többfunkciós és egy biztonsági zóna is.
Zöld megoldásokkal.
A sofőrt kórházba szállították.
Fejlesztési megállapodást írt alá a főváros és a Nagykörút-menti négy kerület. A beruházásokkal a klímaváltozás kihívásaira készítenék fel a belvárost.
Egy év alatt kicsit kevesebb lett az üres üzlethelyiségből, de még mindig ebből van a legtöbb a Nagykörút pesti szakaszán.
Végre a Szent István körúton is lehet majd halálfélelem nélkül tekerni.
Szökés, elrejtőzés veszélyének megakadályozása miatt.
Ezzel mennének elébe az olyan baleseteknek, mint ami hétvégén a nagykörúton történt.
New Yorkban igazoltan működik a módszer.
Szörnyű állapotban van a Belváros legforgalmasabb útja.
Szerinte végig kell menni az egész körúton, hogy egy tucat biciklist találjon az ember. A számok nagyon mást mutatnak.
Pedig van egy együttműködési megállapodásunk a fővárosi vezetéssel.
Vitézy Dávid szerint ezzel a főpolgármester naponta százezreket hoz hátrányosabb helyzetbe.