Az áldozatok turisták.
A mostani rengés erőssége megegyezik az elmúlt 40 év legerősebb földrengésével, amit tavaly májusban regisztráltak.
A 47 éves maffiózó 2023 óta volt szökésben, július 19. óta szerepelt az olasz belügyminisztériumnak a veszélyes bűnözőkről vezetett lajstromában..
Ketten meghaltak, tizenhárman megsérültek.
A mostani 4,4-es erősségű rengés egy szeizmikus vihar része.
A pizzéria arról híres, hogy az alapítója egyszer pizzát sütött Bill Clinton volt amerikai elnöknek.
Maurizio Patricello atya felszólította a Sandokanként is ismert Francesco Schiavónét, hogy fedje fel, az ún. Tűzföldön hova ásatott el a camorra évtizedeken át több 10 ezer tonna ipari és egészségügyi hulladékot, ami a lakosság rákos megbetegedéséhez vezetett.
A maffiacsaládokban született gyerekeket titkos helyeken rejtik el, hogy ne lépjenek szüleik nyomdokába.
A városban kiújult a maffiaharc.
Csak az utóbbi egy hónapban 1100-nál is több földrengés rázta meg a térséget, köztük egy 4-es erősségű hétfőn és egy 4,2-es erősségű a múlt héten.
Az sajnos nem derült ki, eddig hány olasz családot láttak HELL Ice Coffee Latte-t inni rendes kávé helyett.
El voltak átkozva: voltak már jók a történelemben, de a diadal kapujában mindig annyira összeestek, hogy a másodosztály volt a végállomás. Mindig a szemét gazdag északiak köptek bele a vékony, roppanós pizzába. De idén nem ez történt, hanem csoda. A Napoli bajnoki címe egyetlen cikkben.
Több száz embert kellett kórházba vinni a döntetlen után.
A volt olasz miniszterelnök szerint nem lett volna háború, ha Zelenszkij nem próbálkozik a Donyec-medence autonóm köztársaságainak megtámadásával.
Elena Ferrante regényét a Netflix sorozatában ott rontották el, ahol csak tudták. Pedig az író könyveiben tökéletesen be tudja mutatni, mit élnek át a nők egy olyan városban, mint Nápoly, egy kaotikus és sokszor erőszakos, de mégis izgalmas és gyönyörű pokolban, amitől regényei szereplői nem tudnak szabadulni.