Londonban Varga Judit nélkül írtak alá közleményt az EU-s igazságügyi miniszterek hétfőn, majd kedden a NATO főtitkára közölte Szijjártóval, hogy akarata ellenére meghívja az ukrán külügyminisztert egy találkozóra. A magyar diplomácián egyre könnyebben lépnek át a nyugati szövetség szervezetei.
Egyenesen a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójától jön az üzenet.
Recep Tayyip Erdogan támogatja a finnek tagságát.
A svédekéről egyelőre nem.
Talán nem halogatják tovább.
Hogy mi az összefüggés, azt talán még maga a kormánypárti képviselő se tudja. A jelen állás szerint március legvégén dönthet a parlament Svédország és Finnország csatlakozásáról
A hétfői vacsorán szóba került köztük Finnország és Svédország NATO-csatlakozása is, miután Törökország mellett Magyarország az egyedüli, aki még nem ratifikálta a két ország csatlakozási kérelmét.
A New York Timesban megjelent cikk szerint egy ukránbarát csoport robbanthatta fel a vezetéket.
Ez nem a Fidesz skandináv turnéjának a része volt: a védelmi miniszterek EU-s tanácskozásán tárgyalt a finn és a svéd kollégájával a honvédelmi miniszter.
De nem tartja fordulópontnak.
Megérkezett a fideszes tárgyalódelegáció.
Bár még vannak feladatok, ez lesz a katonai szövetség történetének leggyorsabb csatlakozási folyamata – mondta a NATO-főtitkár.
Tobias Billström fogadta Hende Csabáékat.
A Hende Csaba vezette, csak kormánypártiakból álló delegáció már találkozott is Andreas Norlén házelnökkel.
Az ellenzék szégyentelen időhúzással vádolja a kormányt, a fideszes Németh Zsolt szerint a ratifikáció kötelesség. Csak a Mi Hazánk vétózna.