Ankara a rakétarendszer későbbi közös gyártásának ígéretét is megkapta Moszkvától az adásvételi szerződés aláírásakor.
A magyar katonai szerepvállalást maximum 260 katonával növelik.
Washington és Ankara miatt azért tört ki a konfliktus, mert a törökök az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről döntöttek.
Nő a feszültség Szerbia és Koszovó között a rendőrségi akció miatt.
Ez szerintük egyetlen országot sem fenyeget, és nem értik, az amerikaiak miért ne akarnának ettől még F-35-ösöket eladni nekik.
Hiába figyelmeztette őket az USA, hogy ha megveszik az SZ-400-ast, akkor valószínűleg nem kaphatnak F-35-ösöket.
Nem sokkal korábban az amerikai alelnök válaszút elé állította Törökországot az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer vásárlása miatt: vagy fontos tagja marad „a történelem legsikeresebb katonai szövetségének”, vagy kockáztatja a NATO-partneri viszonyt.
Mind polgári, mind katonai vonalon teljesen megszűnt az együttműködés az orosz külügyminiszter-helyettes szerint.
A NATO feszeng.
Az orosz fenyegetés miatt.
Az amerikai elnök szerint remek kapcsolata lesz Jaír Bolsonaróval, mert „sok tekintetben hasonlóan gondolkodnak”.
A német kancellár azt mondta, hogy nem azt csinálták rosszul, hogy egy humanitárius szükséghelyzetben befogadtak embereket, hanem azt, hogy korábban nem figyeltek fel arra, hogy ezek az emberek kilátástalan helyzetbe kerültek.
Az új kinevezett Curtis Scaparrotti tábornokot váltja az európai erők főparancsnoki posztján.
David Cornstein alapvetően Magyarország NATO-tagságának 20 éves évfordulójára emlékezett, de közben arra is figyelmeztetett, hogy Magyarországnak is létérdeke, hogy a NATO és Ukrajna szoros kapcsolatban legyen.
Ezért felértékelődik a NATO szerepe. Varsóban ünnepelte a régiós országok csatlakozását.