Az még hagyján, hogy Orbán fórumai nem sikerültek sem tökéletesre, sem bátorra, de közben teljesen szétesett a Fidesz kampánya. A legfőbb üzenetük saját hibájukból ellenük fordult, de volt itt fura M1-es elemzőtől bebukott kamuakción át Lázár-bénázásig minden.
Hol máshol, a saját közösségi média felületén kelt ki a szövetségesei ellen.
Már meg is érkeztek Kecskemétre.
Ajánló: A Kormányinfón arról is érdeklődtünk, segítenénk-e Trumpnak az iráni háborújában, és mit gondolnak arról, hogy a Tisza-ellenes kampányuk alapjáról, az indexes dokumentumról kiderült, hogy kamu az egész.
A stratégia lényege az volt, hogy több nemzet katonai jelenlétével növeljék egy esetleges amerikai beavatkozás politikai és katonai költségét, ezzel elrettentve Washingtont.
A béke elnöke nem számolt a logikus iráni válasszal, most a világ többi országától követeli, hogy oldják meg a szoros lezárása miatti globális válságot.
Egy éjszaka a Közel-keleten.
„Mivel ilyen Katonai Sikereket értünk el, többé nincs »szükségünk«, vagy igényünk a NATO-Országok segítségére – SOHA NEM IS VOLT!” – duzzog az amerikai elnök, miután kikosarazták.
Boris Pistorius nem érti, miben lehetne egy-két európai hadihajó segítségére a nagy amerikai flottának a Hormuzi-szorosban.
Az európai uniós külügyminiszterek hétfőn tárgyalnak az Észak-atlanti Szövetséget fenyegető amerikai elnök követeléseiről.
Pocsék jövő vár az Észak-atlanti Szövetségre, ha nem segít a Hormuzi-szoros felszabadításában.
Hosszúra nyúlt, lelkesítő ígéretcunami és szlogengyűjtemény volt az ellenzék vezetőjének március 15-i beszéde. A fő üzenet: békés Magyarország és nemzetegyesítés jön, ha elkergetjük Orbánt. Mindenki hozzon még öt embert, és ne féljen.
Hétfőn is tovább folytatódnak a rakéta- és dróntámadások: Iránból, Izraelből, Libanonból és az Öböl-menti országokból is robbanásokat jelentettek. Ez se akadályozta meg az iráni rezsim híveit, hogy az utcán ünnepeljék az új legfőbb vezetőt.
Elképzelhető-e, hogy egyszer majd nem a biztonsági szolgálatokhoz kötődő elnök lesz Ororszország élén? Mennyire stabil valójában a Putyin-rezsim? Hogyan befolyásolja Oroszországot az iráni válság? Interjú Catherine Beltonnal, a Washington Post oknyomozó újságírójával.
A Fidesz nem is kaphatott volna szebb ajándékot az ukrán elnöktől. Magyar Péter rögtön reagált is, és Orbán saját pályáján vágott vissza.