Bővülhet a szövetség.
40.000-ről 300.000-ra emeli a katonák számát.
Kaja Kallas szerint nem igaz, hogy az orosz hadsereg kimerült, még sok katonájuk van otthon, és nem számolják a veszteségeket, sem a tönkrement fegyvereket.
A magyar kormányfő elutasítottsága azért jóval alacsonyabb, mint az orosz és belarusz diktátoroké.
A főtitkár szerint még több fegyverrel az ukránok az elvesztett területeket is visszafoglalhatják.
Eddig csak a Dunántúlra lehetett. Hogy miért változtatott a kormány a korábbi álláspontján, azt nem tudni.
Jens Stoltenberg finnországi látogatásán mondta ezt el.
A bukaresti kilencek, köztük Magyarország nyilatkozatban ítélte el az orosz agressziót.
Ha Morgan Johanssont leszavazzák, az Magdalena Andersson kabinetjének a bukását jelentheti.
2016 óta a mostani lesz az ötödik offenzíva az észak-szíriai kurdok ellen.
Amíg Recep Tayyip Erdogan a Török Köztársaság elnöke, addig ez így is lesz, mondta Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke.
A török elnök számára többé nem létezik Kiriákosz Micotákisz.
Ezzel reagálnak a svéd-finn NATO-csatlakozásra, amit Törökország egyelőre blokkol. Az utóbbi vádjait most Svédország visszautasította.
Az amerikai elnök szerint a két ország csatlakozása újjáélesztené és megerősítené a NATO-t.
A török elnök 30 „terrorista” kiadatását kéri.