A NATO nem részese a konfliktusnak, de támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását.
Atomot nem vetnének be, de anélkül is súlyos reakcióra számíthatna Putyin.
Augusztusban 80 százalék volt az infláció, van miről elterelni a figyelmet.
Vagy hagyják abba az atomjátékot, és robbantsák fel a világot, vagy kössenek békét, írja az orosz elnöknek.
Mindkét pozícióra korábbi helyettes államtitkárok kerülnek.
Félreérthetetlenül közölni fogják Moszkvával, mire számíthatnak, ha valóban bevetnek nukleáris fegyvereket.
Először védik magyar vezetéssel a NATO vadászgépei a balti országok légterét.
Bár egyelőre nyugodt a helyzet, a rendszámtáblák ügyét rendezni kell, bármikor kirobbanhat újabb konfliktus.
A nyolc éve kormányzó szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot, a második legtöbbet a néppártosodó fasiszták. Mégis a harmadik legtöbb szavazatot kapó Mérsékelt Párt elnöke alakíthat kormányt. Ilyen a svéd politika.
Visszautasította a kialkudott egyezséget.
Ukrajna nyugati partnerei hosszú távú biztonsági struktúrát akarnak kialakítani ennek érdekében.
Nagy hatótávolságú fegyverzetet akar a Nyugattól az ukrán katonai vezetés, a 2023-ra és még hosszabb távra tervező tábornokok szerint akkor egyenlítődhetnek ki az erőviszonyok, ha az orosz nép is a bőrén fogja érezni a háború következményeit.
A kormány nem tagadta, de nem is erősítette meg a hírt.
A brit haditengerészet 65 ezer tonnás büszkesége szombaton hagyta el Portsmouth-ban található bázisát, hogy az Egyesült Államok partvidéke felé hajózzon egy hadgyakorlatra, de a 3 milliárd font értékű hadihajó műszaki hibája már a Wight-szigetnél nyilvánvalóvá vált.
Az orosz fenyegetés miatt.