Ezzel lényegében megerősítették, hogy nyomoznak a Jobbiknak plakátfelületeket biztosító Simicska-cégek ellen.
"Közérdekű bejelentésre" indult a vizsgálat.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az szja-kitöltési korszak az idén véget ért.
A 24.hu pár napja arról írt, hogy a nyomozásokat az elmúlt hetekben szép csöndben megszüntette az ügyészség.
Az ellenőrzött taxisok kétharmadánál találtak valami szabálytalanságot.
Az ügyészség szerint semmilyen bűncselekményt nem követett el.
Viszont ez nem látszik meg az állam bevételein, mert a haverok által üzemeltetett kaszinókat nem nyomasztják súlyos adóterhek.
Ez négyszer annyi mint egy évvel korábban.
Megvizsgálják, hová tűnt a pénz, amikor a cégcsoport egyik tagja 2015-ben csődbe ment.
Mindről azt mondta, hogy magának vette.
A gyanú szerint Gáspár Győző drága kocsikat hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta.
30 millió forintnyi árut rejtettek el a mirelit rakományban.
Ne tespedj, ha neki sikerült, neked is összejöhet!
Tegnap indult, ma már nem elérhető.
De végre működik az online megoldás is.