NAV

Csúszik a Posta az élelmiszerautomaták feketedobozzal való ellátásával

November végéig kellett volna ellátni a NAV-hoz bekötött kütyüvel a kóla- és snackautomatákat, kitolják a határidőt.

Tbg
gazdaság

Költségvetési csalás gyanújával nyomoz a NAV a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Hadházy Ákos volt a feljelentő.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Kúria szerint a NAV-nak le kell állítania a Gáspár Győzővel szembeni eljárást

És újra kell kezdeni az egészet.

Sarkadi Zsolt
bulvár

Elolvashatja szóról szóra, hogyan kérdezték ki a nyomozók Gyurcsány feleségét

A Czeglédy-ügy miatt idézték be kihallgatásra. Itt a jegyzőkönyv.

Albert Ákos
politika

Tanúként hallgatták meg Dobrev Klárát a Czeglédy-ügyben

Gyurcsány Ferenc felesége szerint nagy baj, hogy az ügyészségről vagy a nyomozóktól folyamatosan szivárognak ki adatok és iratok a kormánypárti sajtóhoz, ami hamarabb értesült az idézéséről, mint ő maga.

Herczeg Márk
bűnügy

626 millió forintot csaltak el a rafkós csokibűnözők

Kijátszották az elektronikus útellenőrzést, megspórolták a könyvelést. Mégis lebuktak.

Albert Ákos
bűnügy

Hétfőtől büntetés nélkül pótolhatnak a NAV-nál a legkisebbek

Úgynevezett támogató eljárásokat indítanak a revizorok.

Magyari Péter
gazdaság

Nem szívatja tovább az ügyészség az adóját visszakérő férfit

Megunta, hogy az állam hülyeségekre veri el a pénzét, visszakérte. Nyomozás indult ellene, de mégsem fogják perbe.

Albert Ákos
PÉNZ

A NAV és az NNI is kiszállt a Mall.hu telephelyére

Országos akciót hajtottak végre, hogy egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet felszámoljanak – közölte az adóhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Herczeg Márk
gazdaság

Most bárki licitálhat Győzike bútoraira

A NAV árverésén rátehetjük a kezünket egy hétszemélyes bőrkanapéra vagy a 7 milliós jakuzzira is.

Boros Juli
életmód

Rogán körei is keresnek azon, hogy a tervezett másfélszereséért kötik be az ital-automatákat a NAV-hoz

A közbeszerzést elnyerő cég egyik alvállalkozója a Rogán találmányát is jegyző MobilSign Kft., aminek a tulajdonosa Kertész Balázs volt felesége.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gáspár Győző visszakerült a NAV adóslistájára

A NAV összesen több mint 27 milliárd forintot követel a listán szereplőktől.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Hiába vallotta be maga a polgármester hangfelvételen, hogy túláraztak, a NAV-nyomozók valahogy nem találtak túlárazást

Lenyűgöző, egyben szemnyitogató, hogyan szaboltálták el a nyomozó szervek a szekszárdi óvoda ügyében a leleplezést.

Szily László
politika

Eddig sosem látott Raffaello-festmény került elő

Egyes művészettörténészek szerint Az athéni iskola egy elfeledett alakjának vázlata a reneszánsz festő zseniális képe.

Sarkadi Zsolt
MŰVÉSZET

150 ezer doboz ukrán cigivel buktak le az M3-as horti pihenőjénél

A magyar teherautó az okmányok szerint almát vitt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Ausztriába.

Herczeg Márk
bűnügy