Mielőtt elkezdett volna alkudni, megnézette a kollégájával, hogy van-e hátraléka az eladónak.
És volt, amelyik hirtelen bezárt.
A közpénzek eltüntetése miatt tiltakozó Szentesit költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsították meg.
Tállai András haragja kísérje őt meg a társait!
Egy évre látnák el a pénzügyőrök fegyvertárait.
Az automatákat december 1-ig el kell látni automata felügyeleti egységgel, ami az értékesítési adatokat elküldi az adóhatóságnak, de a szervezet szerint a határidő tarthatatlan.
Kevés egy NAV-főosztály ahhoz, hogy eltüntessék az Andy Vajna zavartalan pénztermelését veszélyeztető elemeket. Külön hivatal lesz erre.
A szektor hiába próbál egyeztetni a kormánnyal, nem nagyon akarnak találkozni sem velük.
A DK azt írta, hallgassák ki a NAV egyik bűnügyi vezetőjét is, aki konkrét ügyeket simított el vélhetően a fideszes Kósa Lajos polgármestersége alatt, de a NAV közölte: bűnügyi igazgatót nem érint az eljárás.
A vád szerint bűnözők fizettek nekik, hogy belássanak a nyomozati anyagokba és enyhébb elbírálásban részesüljenek.
Végrehajtás alatt a Frizbi Entertainment Kft.
Nem csoda: 26 kiló marihuánával tömte ki őket.
A Romantic frontemberét sikkasztással és költségvetési csalással vádolja a NAV.
A Jobbik szerződéseit kereshették a nyomozók, de azok nélkül kellett távozniuk.
Ő azt mondja, nem az ő pénze volt.