Másodjára módosítja a határidőt az adóhatóság.
„Képzelje el, hogy déli 12 és 2 között, amikor fut a ház, a kezem zsíros, vizes, olajos, az egyikkel sütöm a halat, a másikkal veszem elő a krumplit, beszaladok a raktárba, próbálom a telefonos rendeléseket is kezelni, két sütésenként át kell szűrnöm a zsiradékot, és közben valós idejű adatokat kellene pötyögnöm valami informatikai eszközön” – mondta a tervről a Diósdi Halsütő üzemeltetője a Telexnek.
Az indoklás szerint a több mint 900 ezer követővel rendelkező youtubernek meg kellett volna semmisítenie az alig egy percnél hosszabb videóhoz felhasznált eredeti filmrészleteket, de a nyersanyag már nincs a birtokában, mivel a videó régen készült.
Volt olyan gyanúsított, aki nem tudta, hogy millióit a háza melyik részében rejtette el.
A hatóság teljesen új módszert dolgozott ki a dílerek lebuktatására.
Fantomdiákok után vett föl normatív támogatást az önkormányzat által fenntartott iskola. A szervezet számláját viszont már rég zárolta a NAV.
Mindenét lefoglalták, így megtérült a kár.
Az UJEGYKE az ÁNYK-on és az ONYA-ban is elérhető lesz.
Nem énekelnek, szavalnak.
A helyi kirendeltség udvarán találtak rá.
A legfőbb ügyész elmagyarázta, miért állították le hét év után a NAV-nyomozást.
7 év nyomozás után bizonyítottság hiányában ért véget az eljárás a „Híd a munka világába” program ügyben.
Jelentkezzen, ha Ön magyar állampolgár, ráadásul hekker, és még jó csapatjátékos is.
„Az igazán bátrak a NAV-tól vesznek alkoholt.”
A NAV a küldeményeket lefoglalta, és kábítószer készítésének elősegítése miatt feljelentést tett.