navracsics tibor

Navracsics szerint lehet, hogy 2030-ig mégsem kerülünk az Unió öt legélhetőbb tagállama közé

Az uniós pénzek megszerzéséért felelős miniszter januárban azt mondta, ha március végéig az ő hibájából nem sikerül megállapodni a befagyasztott forrásokról, lemond.

Solti Hanna
PÉNZ

Navracsics: Már a nyugat-magyarországi régió is megtorpant a felzárkózásban

A területfejlesztési miniszter szerint csak Budapest és a fővárosi régió állja a versenyt.

Botos Tamás
POLITIKA

Navracsics szerint Szili Katalin nem trükközött a pozícióváltással, és már különben sem veszélyes politikus

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Szili veszélyt jelentene a magyar felsőoktatásra, mondta.

Kiss Imola
POLITIKA

Átadták a 3-as metrót, Navracsics szerint jól hasznosultak az uniós pénzek

Két megálló még nincs kész, ott májusig nem áll meg a metró.

Szurovecz Illés
Budapest

Navracsics: Az egyetemi kuratóriumok maguk dönthetnek majd a tagokról

A Freeszfe aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az alapítványi egyetemek továbbra sem lesznek függetlenek, ha a kuratóriumi tagokat a kormány nevezi majd ki.

Fődi Kitti
oktatás

Uniós biztos: Nincs egyetlen csodaszer Erasmus ügyben

Nemcsak az a bizottság problémája, hogy kormányzati politikusok ülnek a modellváltó egyetemek kuratóriumaiban.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Navracsics: Szeretnénk oldani a Budapest-központúságot

Mert „Budapesten születnek a tervek is, viszonylag kis nyitottsággal arra, hogy a Budapesten kívüli világ mit gondol, mire van szüksége és hogyan lehetne egyes fejlesztéseket hatékonyabban végrehajtani”.

Mészáros Juli
Budapest

Navracsics Tibor elment babérokat aratni a Deák térre

Bár a nyilvánosság inkább attól hangos, hogy milyen forrásokat vonnak el a fővárostól, a 3-as metró két megújult állomása, a Deák téri és a Ferenciek teri átadásán Navracsics miniszter arról áradozott, hogy Budapest fejlesztése az egész ország érdeke. Maga a deák téri megálló altatóan jellegtelen lett.

Kiss Imola, Bankó Gábor
közlekedés

Navracsics szerint sokasodnak az érvek a BME, a Képzőművészeti Egyetem vagy a Zeneakadémia modellváltása mellett

Bár „nem biztos, hogy mindegyiknek lenne értelme”.

Botos Tamás
oktatás

Navracsics lemond, ha nem sikerül megegyezni az Erasmus-pénzekről

Március végéig szeretne megállapodni az Európai Bizottsággal.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány megpróbálta átverni az EU-t, de a magyar egyetemek jártak pórul

Közel két éve biztosan tudja a magyar kormány, hogy az EU-s intézmények nem hajlandók pénzelni a fideszes politikusoknak kiszervezett egyetemeket. Most, hogy ennek hatása átélhetővé vált, csodálkozva beszélnek a nem létező félreértésről.

Magyari Péter
eu

Navracsics: Bízom benne, hogy csak félreértésről van szó, és az Európai Bizottság nem a magyar diákokkal akarja megfizettetni a magyar kormánnyal esetleg fennálló vitájának az árát

A miniszter korábban arról beszélt, hogy nem kell távozniuk a minisztereknek a kuratóriumokból, ez ugyanis nem feltétele az uniós pénzekről szóló megállapodásnak.

Botos Tamás
oktatás

NAV-os vezetőt tett Orbán Viktor a Belső Ellenőrzési és Integritási Hatóság élére

Ez is egy új hivatal, amit az uniós támogatások érdekében hoztak létre.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Az Európai Bizottság elfogadta a partnerségi megállapodást

Navracsics megköszönte azoknak, akik segítették és azoknak is, akik kritizálták a munkáját. Azért a Bizottság még bőven lát problémákat, amiket meg kell oldani, ha hozzá akarunk férni az uniós támogatások egészéhez.

Bódog Bálint
eu

Navracsics szerint a korrupció elleni harc akkora „kultúraváltást jelent”, hogy nem elég rá egy nemzedéknyi idő

Nem a politikusokon múlik a tisztaság, állítja a miniszter.

Botos Tamás
POLITIKA