nehéz kő kft.

Újabb egykori Orbán-céget tüntetnek el

Orbán Viktor édesapja több százmillióval szállt ki a cégből. Az új tulajdonos jókora hitelt vett fel, hogy kifizesse Orbán Győzőt, most pedig felszámolja a céget.

Székely Sarolta
gazdaság

Orbán Győző 800 millió forinthoz juthatott egy cégeladásból

A Nehéz Kő Kft. nem került túl messze az Orbán-családtól, és még a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó bank is segített.

Mészáros Juli
PÉNZ

Rekordévet zárt Orbán apjának a cége

Közel hárommilliárdos bevételt hozott össze a Nehéz Kő.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán Viktor apja májusban 1,3 milliárd forintot vett ki a nyereséges cégeiből

Orbán Győző cégei remek évet zártak, köszönhetően annak is, hogy felbukkantak Mészáros Lőrinc által megnyert közbeszerzések körül.

Haszán Zoltán
gazdaság

Havasi Bertalan: Orbán apja a vásárlók között soha nem tett, és nem is tehet különbséget

A kérdésre, hogy Orbán mit szól ahhoz, hogy az apja alvállalkozó egy vasút-felújításban, a kormányfő sajtófőnöke azt mondta: Orbán Győző 35 éve ad el követ mindenkinek, aki vásárlóként jelentkezik.

Herczeg Márk
politika

Orbán Viktor nem akarta elhinni, hogy a családtagjai alvállalkozóként dolgoznak állami építkezésen. Most itt a bizonyíték

A miniszterelnök apjának cége közel 300 millió forintnyi megbízáshoz jutott a dél-balatoni vasútfelújításon - derül ki a Direkt36 által kiperelt iratokból.

Zöldi Blanka
direkt36

Orbán papa 1,2 milliárdot hozott elő a bányából tavaly

Az Orbán-család üzleti géniusza feltalálta a 170 százalékos (!) osztalékhányadot.

kasnyikm
gazdaság

A 8-as út építéséhez és a Lovarda felújításához is Orbánék cégei szállítják a követ

Értünk gyarapszanak.

Sarkadi Zsolt
politika

Orbán családja is milliárdos osztalékokat söpört be

Gratulálunk a miniszterelnök úr családjának!

kasnyikm
gazdaság

Orbán apjáéktól vett bányát Mészáros Lőrinc

A Magyar Narancs szerint úgy vette meg a területet a felcsúti polgármester, hogy Orbánék cége továbbra is használhatja azt.

kasnyikm
gazdaság

Orbán Győző dúlva-fúlva távozott a gánti lakossági fórumról

A miniszterelnök édesapja több tízezer tonna hulladékot dolgozna fel a lakóházaktól párszáz méterre. Ez a helyieknek nem tetszik, ezért lakossági fórumot tartottak. A többi történelem.

Markó Ferkó
POLITIKA

Orbán Viktor apja nagyon szeretne hulladékfeldolgozni a Vértesalján. A helyiek ezt nagyon nem szeretnék

Évi 250 ezer tonnányi építési hulladékot dolgozna fel Orbán Győző cége a Vértes lábánál fekvő települések közvetlen közelében. A napi száz kamion, a por, a zaj teljesen véget vetne az eddig ott ismert életnek.

Horváth Bence
politika