nemes lászló

A Belügyminisztérium szerint szabályosan jártak el, amikor megszökött a pedofíliával gyanúsított férfi a házi őrizetből

Azért szökhetett meg, mert a lábbilincsek által kibocsátott információkat tároló szerver megtelt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Hé, haver, hol a bűnözőm?

2023 őszén a magyar állam egyszerűen szélnek eresztett egy rakás házi őrizetest. A rendőrség szerint semmi ok az aggodalomra, hiszen „többnyire” sikerült őket elfogni.

Bede Márton
vélemény

Berobbant Amerikába a Saul fia

Az Oscar-előszobaként ismert Telluride-i fesztiválon nagy sikert aratott a film, amit a nem hivatalos voksoláson a legjobbnak választottak a kritikusok.

Rényi Pál Dániel
FILM

Saul fia: túl a 80 ezer nézőn

Kevesen várták, hogy Nemes László filmjét két és fél hónap alatt ilyen sokan megnézik idehaza.

Rényi Pál Dániel
FILM

Nemes László: Ha meghal a film, jön a harmadik világháború

A Saul fia rendezője nagyon szigorú interjút adott a német Die Weltnek.

Tbg
a hetedik művészet

A Saul fia nyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban

Ez a fesztivál második legrangosabb díja, de így is az egyik legkomolyabb nemzetközi elismerés, amit a magyar kultúra Kertész Imre 2002-es Nobel-díja óta kapott.

Bede Márton
FILM

Saul unokái

Cannes-ban zajos siker. Budapesten a sajtóvetítésére is alig lehetett beférni. Egy új generáció egyik legelső megnyilvánulása az európai civilizáció meghatározó traumájával kapcsolatban. De tényleg jó és fontos film a Saul fia?

Bede Márton
FILM