De a német belügyminiszter nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni az értesülést, ami szerint a gyanúsított egy tunéziai elutasított menedékkérő.
Sajtóhírek szerint Észak-Rajna-Vesztfáliában rendőrségi művelet is zajlik.
Vagy akár elkövetőit. A német belügyminiszter szerint még mindig több forgatókönyvet vizsgálnak arról, ki követhette el a támadást.
A kamion valódi vezetője most is szökésben van, ráadásul fegyver is van nála.
A kancellár szerint a tetteseket úgy meg kell büntetni, amennyire csak lehet.
Még nem tudni, hogy került mellé a pakisztáni férfi.
A kormányfő együttműködést ajánlott német kollégájának az európai polgárok biztonságának szavatolása érdekében.
Naved B. a balkáni útvonalon érkezett Németországba. Hajnalban razziát tartottak egy menekültszálláson.
A kancellár egyelőre még nem szólalt meg.
Ha nem törölnek elég gyorsan, már repülne is a bírság.
Nem gyulladt be a házilag készített robbanószerkezet.
Van olyan, akinek egy évre elment a kedve a szextől a betegnél betegebb videók miatt.
Főleg azok miatt, amik a választási kampányokat akarják befolyásolni.
A 2015 januárjában megszerzett iratok két hete a Wikileaksen jelentek meg - ahogy azok is, amiket az orosz hackerek az amerikai demokratáktól loptak el.