Macron már régóta követelte.
A bajor konzervatívok az elmúlt 50 éve a legrosszabb eredményt érték el a tartományi választásokon.
Legalább harmincan megsérültek.
1933-ban propagandacélból készült a fotó, amit Hitler a 7 éves kislánynak ajánlott. Később derült ki, hogy a nürnbergi törvények értelmében „negyed zsidónak” számít.
Egy vegyipari cég titkait szerezte meg, hogy Kínában felépíthessék kémiai reaktoruk mását.
Egy svájci gyógyszercég 130 ezer eurót utalt a német szélsőjobboldali párt számlájára a választás előtt.
A két államfő közösen emlékezett meg arról, hogy száz éve ért véget az első világháború.
Még minisztertársai is "furának" nevezték az ötletét, ami azokat is büntetné, akik nem saját elhatározásukból gyermektelenek.
Két német özvegy fordult bírósághoz elhunyt férjeik beragadt szabadnapjai miatt.
Johann Rehbogen több száz zsidó, lengyel és orosz meggyilkolásában vett részt 1942 és 1945 között a stutthofi haláltáborban.
A német BlackRocknál olyan időszakot vizsgálnak, amikor Friedrich Merz még nem volt a cégnél.
Az EU-s javaslat az Antarktiszon, a Weddel-tengeren védett volna meg több mint 1,8 millió négyzetkilométernyi területet.
Ahogy a kancellár szép lassan kivonul a politikából, nagyon sokan megmozdultak, hogy meghatározhassák az új korszakot.
Niels Högel egyetlen igennel felelt a bűnösségét firtató kérdésre.
2021 után már biztosan más vezeti az országot.