Németország

A francia és a német bankok jártak a legjobban a görög mentőcsomagokkal

A görögöknek adott 216 milliárd euróból valójában csak 9,7 ment a görög államnak. A nagy mentőcsomagok legfontosabb következménye az lett, hogy a magánhiteleket államiakra cserélték.

Magyari Péter
gazdaság

Legalább 8 áldozatot zaklattak a berlini fesztiválon

Ennyien jelentkeztek a rendőrségen. Az ügyekben eddig négy embert vettek őrizetbe.

Herczeg Márk
bűnügy

Norvégia 850 milliárd dolláros befektetési alapja beperli a Volkswagent

A német autógyárnak eddig is volt elég problémája, most kaptak mellé még egy elég nagyot.

Horváth Bence
külföld

A német parlament népirtásnak nevezheti az örmények ellen elkövetett népirtást

Merkel nehéz helyzetbe kerülhet és a lépés komoly felfordulást hozhat a menekültügy rendezésében is.

Horváth Bence
külföld

Szijjártó szerint Magyarország nyújtotta a legnagyobb segítséget a németeknek és az osztrákoknak a menekültválság alatt

Úgy látja, ennél többet nem is tehettünk volna.

Czinkóczi Sándor
politika

Németországban kártérítést fizetnek azoknak, akiket azért ítélt el a bíróság, mert melegek

Egészen a 60-as évek végéig volt érvényben a törvény, ami tiltotta a férfiak közötti szexuális kapcsolatot. Ez alapján közel 50 ezer embert ítéltek el.

Czinkóczi Sándor
külföld

Vasárnap annyira sok megújuló energiát termeltek Németországban, hogy a fogyasztóknak járt pénz az áram használatáért

Mérföldkőhöz érkezett az energetikai forradalom a németeknél.

Horváth Bence
környezetvédelem

A török elnök beperelné a német médiavezért, aki röhögött az őt gúnyoló viccen

Erdogan tovább csicskáztatná Németországot, pert indított a világ legrosszabb rendezője, Uwe Boll ellen is.

Horváth Bence
külföld

Lövöldözés volt Frankfurt belvárosában

Többen megsérültek. Valószínűleg a helyi motoros bandák estek egymásnak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Több ezer eurós büntetést kapott a Pegida korábbi vezetője egy Facebook-poszt miatt

Lutz Bachmann az egyik bejegyzésében söpredéknek nevezte a menekülteket. Az ügyész eredetileg 7 hónap börtönt kért rá.

Czinkóczi Sándor
külföld

Nőket tartott fogva és kínzott halálra egy pár Németországban

Annika és Wilfried éveken át szadista játékokat folytattak a höxteri házukban. Eddig két nő maradványait találták meg náluk, akiket rabszolgaként tartottak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Berlinben gyakorlatilag betiltották az AirBnb-t

Mert a helyiek túl nehezen találtak albérletet hosszabb távra. Vasárnaptól él a törvény, az airbnb-s lakások 40 százaléka már el is tűnt.

Horváth Bence
külföld

Izrael visszautasítja a Spiegel cikkét, ami arról szólt, hogy sokat romlott a német - izraeli viszony

A lap szerint a palesztinok ügye miatt romlott meg a diplomáciai kapcsolat. Izrael szerint a cikk csak egy Merkel elleni belpolitikai támadás volt.

Horváth Bence
külföld

Felkerült a netre a német szélsőjobboldali párt több ezer tagjának minden személyes adata

Első kongresszusát tartotta az AfD, tüntetések és óriási szivárogtatás kísérte a rendezvényt.

Horváth Bence
külföld

400 embert tartóztattak le Stuttgartban, miután menekültbarát baloldali tüntetők összecsaptak a rendőrökkel

A szélsőjobboldali, migránsellenes AfD közgyűlése ellen tüntettek.

Sarkadi Zsolt
külföld