Német kutatók jutottak arra, hogy a tánc hasznosabb, mint a legtöbb más mozgásforma.
Nyugalom, (sajnos csak) a magyar-német Willi Orbanról van szó.
A hostel mellett egy hatalmas észak-koreai zászló is lengedez, amiről sokan azt gondolták, hogy csak vicc. A hostel tulaja most pert ígér a német állam ellen.
Zahorán Ádám és Bontovics Tímea volt a legjobb.
A perben Peter Steudtneren kívül még 1 svéd és 9 török jogvédő érintett, köztük van az Amnesty International törökországi irodavezetője és elnöke is.
Ezeket az egykori Német Kelet-Afrikából, a mai Ruanda, Burundi és Tanzánia területéről gyűjtötték az I. világháború előtt, hogy vizsgálatokkal támasszák alá a fehér faj felsőbbrendűségét.
Na, ez a sztori tán még a fanatikus világháborúrajongókat is meglepheti, én legalábbis még sose hallottam eddig az Atheniáról, a személyszállítóról, amit már a brit hadüzenet napján megtorpedóztak tévedésből.
Németországban vasárnap lépett hatályba "a házasság mindenkié" törvény.
A német rendőrség hat embert vett őrizetbe.
Több millió eurót követelt áruházláncoktól, azzal fenyegetőzve, hogy mérgezett termékeket helyez el boltokban.
Jeleznék feléjük, hogy az egyház őket is megbecsüli.
A férfi azzal indokolta a mutatványt, hogy nem akart lemaradni, mert a csomagjai már fent voltak.
A közgazdászdoktor Alice Weidel pályafutása sokat elárul az AfD-t szétfeszítő belső ellentétekről is. Nagy áttörés ez a választás a radikálisoknak, de azért Németország nem fog gyökeresen megváltozni.
A párt a harmadik legerősebb erőként került be a parlamentbe, de az egyik társelnökük mégsem hajlandó beülni a frakcióba.