Németország

Úgy durvul a menekültügyi hisztéria Európában, hogy közben egyre kevesebb a menekült

Az olaszok lezárták a kikötőket, a bajorok júliusban lezárnák az osztrák határt, mire az osztrákok lezárnák a Brenner-hágót. Miközben a menekülthullám jelentősen apad, az európai politikusok minden eddiginél inkább gerjesztik a drámát.

Magyari Péter
eu

9 EU tagállam állapodik meg egy közös haderő felállításáról

Nyugalom, Magyarország nincs köztük.

Sarkadi Zsolt
külföld

Tizedik nap a vébén - A végén mindig a németek!

A németek megmenekültek, pedig a világsajtó már megírta, leadta és éppen élesítette nekrológot. A vébé eddigi legdrámaibb napján vagyunk túl.

Mészáros Ábel
futball

Rudynak eltört az orra

Így is reméli, hogy szerdán már játszhat.

Sarkadi Zsolt
futball

Akkorát fordítottak a németek, hogy Lineker újrafogalmazta leghíresebb tételét

A végén mindig a németek nyernek, akkor is, ha már nem is 22-en játszanak a pályán!

plankog
futball

Németország a 96. percben fordított, életben maradtak az esélyeik

El-ké-pesz-tő meccs volt. A svédek az első félidőben simán bebiztosíthatták volna a győzelmet, a németek a 82. perctől emberhátrányban, a 87.-től gyakorlatilag egy védővel játszottak.

Király András
futball

Toivonen góljával vezet Svédország

Király András
futball

Elmormolhatnak egy hálaimát a németek a játékvezetőnek

Király András
futball

Micsoda kiesési rangadó lett az esti meccsből!

Németország győzelmi kényszerben van, de a svédek se lehetnek nyugodtak egy döntetlennel sem.

Király András
futball

Németország egyből egyenlített a második félidőben

Király András
futball

Németország folytathatja az európai világbajnokok hagyományait

A félidőben vezet Svédország. Ha így marad, a spanyolokhoz, olaszokhoz és a franciákhoz hasonlóan Németország is címvédőként búcsúzhat a csoporkörben.

Király András
futball

A migrációs csúcs előtt csúcsra jár a kavarás

Csonka csúcs előzi meg az igazit, ahol a kvóták ügyét vágták volna rövidre, ha nem akarnák azt elhalasztani. A németek és olaszok egymást szívatják, miközben ugyanazt a rendszert akarják. A menekültügyben rendezett belpolitikai gáncsoskodás a nemzetközi diplomáciában csapódik le.

Magyari Péter
eu

A német kémfőnök szerint az oroszok megpróbálták megtámadni az ország energetikai hálózatát

Energiaszolgáltatók infrastruktúrájába próbáltak meg betörni hackerek, a hatóságok szerint minden jel Moszkvára mutat.

Horváth Bence
külföld

Németország 2,9 milliárd eurót keresett a görög válságon

Közérdekű adatigénylés után derült ki, mennyire jó üzlet volt Berlinnek az államkötvényvásárlás.

Horváth Bence
külföld

Választási megfigyelő lett volna egy német parlamenti képviselő Törökországban, de nem engedték be az országba

Andrej Hunko az EBESZ megbízásából dolgozott volna, de a török állam visszavonta a vízumát.

Horváth Bence
külföld