És a szövetség médiacégétől is több ezer eurót vett fel.
Csökkent a bűncselekmények száma az elmúlt évben. A belügyminiszter kiemelte: a nem német állampolgárságú gyanúsítottak száma pedig gyakorlatilag változatlan.
Natalija Filjova 600 millió dolláros vagyonnal rendelkezett.
Egy éve még mentegetőztek, de aztán a történész, akit felbéreltek, a szemükbe mondta, micsoda szörnyűségeket követtek el a felmenőik. Vajon 74 évvel a második világháború után késő már a megbánás?
A súlytalanság hatásait akarják tesztelni ezzel.
A 444 szerkesztőségében járt Katarina Barley német igazságügyi miniszter, aki szerint eljött az idő, hogy az EU új eszközzel is képes legyen megvédeni a jogállamiságot a problémás tagállamokban.
A két ország 50-50 képviselője vesz részt a közös munkában, melynek Macron és Merkel szerződése rakta le az alapját.
A német szociáldemokraták női tagozata követeli, hogy a plakát így ne kerüljön közterekre.
„Ha egyes államok valóban azt hiszik, ravasz üzleteket köthetnek a kínaiakkal, úgy meg fognak lepődni, és egy nap arra ébrednek, hogy függőségbe kerültek” - mondta Heiko Maas.
A német kancellár azt mondta, hogy nem azt csinálták rosszul, hogy egy humanitárius szükséghelyzetben befogadtak embereket, hanem azt, hogy korábban nem figyeltek fel arra, hogy ezek az emberek kilátástalan helyzetbe kerültek.
Úgy érezte, túl gyorsan mennek, és meg akarta menteni a többi utast. Senki sem köszönte meg neki.
Ne kérdezz semmit, csak nézd meg a videókat!
21 százalékos kedvezménnyel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a nőt átlagosan 21 százalékkal kapnak kevesebbet ugyanazért a munkáért Németországban.
Mivel a németek együttműködnek a Huawei-jel, az amerikaiak korlátoznánk a berlini szövetségesekkel megosztott információkat.
Amiért újságot írtak.