nemi egyenjogúság

Aggasztó jelentés jött ki a magyar nők helyzetéről

Az ENSZ nőjogi bizottsága többek között azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza a szívhangrendeletet.

Solti Hanna
nők

Diszkrimináció miatt fizetett 118 millió dollárt az ott dolgozó nőknek a Google

Több mint 15 ezer nőnek fizet a techóriás, amiért alacsonyabb beosztásban dolgoztak, mint az ugyanolyan képzettséggel és képességekkel rendelkező férfi dolgozók.

Csurgó Dénes
gazdaság

Az EP megszavazta a nők szexuális és reproduktív jogairól szóló jelentést, amit a KDNP ellenez

Hölvényi György szerint a jelentés önmagában sérti az emberi jogokat, mivel a szólásszabadság korlátozására szólít fel.

Herczeg Márk
eu

A Médiatanács a gyerekek védelmére hivatkozva eljárást indított az RTL ellen, mert leadtak egy szivárványcsaládokról szóló hirdetést

A csatorna közölte: a hirdetés nem csak 16 éven felülieknek mutatható be, ezért a sugárzás jogszerű volt.

Herczeg Márk
Média

Három nemek közötti egyenlőségről szóló indítványból csak egyet fogadott el a Fidesz az Európai Parlamentben

Egy esetben tartózkodott.

Fődi Kitti
eu

A csupa nőből álló magyar kormány ötlete egészen megvadította a progresszív internetezőket is

Dobrev miniszterelnök, Mautner népjóléti-, Kunhalmi pedig honvédelmi miniszter? Bozóki András szociológus, az első Gyurcsány-kormány tagja a nap legügyesebb facebookos provokátora. Te kit tennél bele a nőkormányba?

Szily László
POLITIKA

Így időzítik a női kutatók az anyaságot, hogy ne csinálja ki a karrierjüket

Hatodik alkalommal adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat az Akadémián, idén a biológia, kémia és műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó női kutatókat ismertek el. A statisztikák szerint átlagosan Magyarországon a legalacsonyabb az arányuk, így a díjazottak egy igencsak férfias pályán nyújtottak kiemelkedő teljesítményt.

444.hu
TUDOMÁNY

Franciaországban mostantól „apa” és „anya” helyett az „1-es és 2-es számú szülők” elnevezést használnak az iskolai adminisztráció során

A 2013-as melegházasságról szóló törvénnyel harmonizálták az oktatási törvényt.

Rényi Pál Dániel
külföld

Ha nincs kézfogás, nincs svájci állampolgárság

Nem lehet svájci állampolgár egy muszlim párból, mert nem voltak hajlandóak kezet fogni ellenkezű nemű emberekkel.

Albert Ákos
külföld