nemi erőszak

A bölcsészkar hallgatója erőszakolhatott az ELTE gyólyatáborban

Több ember ellen is fegyelmi eljárást indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem a fonyódligeti gólyatáborában történtek nemi erőszak miatt, és felfüggesztette a hallgatói önkormányzati elnökség tevékenységét.

erdelyip
bűnügy

Így viccelnek Sebestyén Balázsék a nemi erőszakkal

Hétfőn reggel is torát ülte az ostobaság a Class FM-en.

Sarkadi Zsolt
Média

Gólyatáboros nemi erőszak miatt nyomoz a rendőrség

Fonyódligeten történt a bűncselekmény pénteken. Két budapesti egyetem gólyatábora is ott volt a hétvégén.

Horváth Bence
bűnügy

Hahó, csajok! Készül a körömlakk, ami elárulja, ha éppen eszméletlenre akarnak drogozni!

A bódító drogokat kimutató körömlakkot kifejlesztő négy észak-karolinai egyetemistának mind van olyan ismerőse, akit bedrogozva erőszakoltak meg támadói.

Király András
tudomány

Filmre veszik a tömeges megerőszakolást az elkövetők Indiában

Ezzel félemlítve meg az áldozatukat, hogy azok segítségért folyamodjanak.

Tbg
bűnügy

Amiből divatanyag készül, pedig nem kéne: tömeges, halállal végződő nemi erőszak

Egy fotós tényleg azt próbálta bemutatni, hogy a nők elleni erőszak #szexi.

domschitzm
DIVAT

Amikor 11 ezer K.U.R.V.A. elmegy a parlamenthez

Megnéztük, milyen az, amikor a halódó nyugati demokrácia egyik végvárában az emberek kiállnak a nemi erőszak ellen. Mert azt akkor sem szabad, ha valaki kihívó ruhában van. Így megy a slutwalk Izlandon.

plankog
életmód

Tudja, kik a világ tán legerőszakosabb férfiai?

Egy most publikált kutatás szerint a reáltudományokban dolgozó nők kétharmadát zaklatták már férfi kollégáik az Egyesült Államokban.

Király András
bűnügy

Mennyire jó ötlet egy megerőszakolt tinin viccelődni?

Hallottál már a Jada-ról? Jada egy 16 éves középiskolás lány Houstonból, Texas államból. Ez a fiatal lány amerikai nők ezreinek ad bátorságot és erőt.

Feminfo
életmód

Horrorba illő vége lett Magyarországon egy drogos osztrák tinibulinak

Egy fiút gázpisztollyal kényszerítettek, hogy megerőszakoljon egy fiatalkorú lányt. Egy másik fiút agyonlőttek. Magyarországra hozta a holttestet a nagypapa.

Herczeg Márk
bűnügy

Felkavaró kampánnyal hívják fel a figyelmet arra, hogy a fiatalkorúak elleni nemi erőszakot sokszor családtagok követik el

Az átalakított Disney-plakátok azt üzenik, hogy ezt soha sem késő jelenteni.

Horváth Bence
bűnügy

A makói nő, aki azt vallotta, hogy megerőszakolták, most azt állítja: mégsem erőszakolták meg

Visszavonta a vallomását, miután előzetesbe került a feltételezett erőszaktevő.

Herczeg Márk
bűnügy

Kanada egy végtelenül megbocsátó ország

Egy 38 éves nő Floridában 30 évet kapott azért, mert megerőszakolt egy 16 éves fiút. Kanadába szökött, így megúszta.

Herczeg Márk
bűnügy

Nemi erőszakkal ünnepelték Sisi elnök beiktatását Egyiptomban

erdelyip
bűnügy

Elfogták a makói erőszaktevők egyikét

Tbg
bűnügy